Rényi Ádám Várólista című könyvében újabb harminc felnőttmesével örvendeztette meg az olvasóit. A szerző negyedik kötetének életmeséi férfisorsokat mutatnak be.

Kevesen tudják olyan hitelesen megszólaltatni az érzelmeknek azt a sokszínű elegyét, amelyet nap mint nap átélünk, mint Rényi Ádám, a „félperces” novellák immár többkötetes mestere. Hiszen ne is tagadjuk: hol ábrándos vágyakozásba merülünk, amikor a véletlen mellénk sodorja egy utazás közben titkos szerelmünket, hol megrökönyödünk, amikor kiderül, hogy idős barátnőnk nemzetközi összeesküvésnek tulajdonítja a késésünket a cukrászdából, hol kínzó kíváncsiságunk hajt bennünket, hogy meglessük az időnként rejtélyes módon felszívódó házastársunkat, hol elönt bennünket a soha be nem vallott sárga irigység, amikor egy közeli ismerős frissen elnyert díjához kell gratulálni, vagy épp a magányosság csalja ki a könnyünket, ha úgy alakul a karácsony, hogy egyedül sütögetjük a zserbót odahaza.

S persze ezeken túl is számos húrt megpendítenek a kötet novellái, amelyek a groteszk futamoktól a lírai darabokon át a vitriolos társadalomkritikáig és a kacagtató jelenetekig úgy tartanak görbe tükröt a mai magyar mindennapok és úgy általában a mai ember elé, hogy közben cseppet sem bántóak, épp ellenkezőleg. Az író egyfelől a tőle megszokott vérbeli humorral és sziporkázó mondatokkal szórakoztat, másfelől őszinte és szeretetteljes érzékenységgel formálja meg még leghóbortosabb hőseit is. Cserébe pedig mi, olvasók sem tudjuk nem szívből szeretni ezeket a mélyen emberi történeteket.

Az Osztálytalálkozó, A bezzeggyerek és az Erika néni után megérkezett a Várólista. Férfisorsokról, a nemzeti összetartozás valódi pillanatairól, kívülállásról és befogadásról, fontos találkozásokról és zongoraleckékről beszélgettünk a szerzővel.

Kíváncsi szeretnék maradni

– Novellái alapján az ember azt mondaná, már elég sokat tud az életről.
– Szerintem sosem tudunk róla eleget. Új életkorok, új élethelyzetek újabb kihívásokat hoznak, amiknek nehezen tudunk megfelelni, hiába a korábbi tapasztalatok. Közel az ötvenhez egyre többet töprengek azon, hogy hogyan kell vagy éppen kellett volna jól élni, jól csinálni ezt az egészet. Egyelőre nem jutottam el nagy megfejtésekig.

– Ez a keresés megjelenik a Várólistában is?
– Biztosan. A korábbi köteteimhez képest itt több a középpontban álló férfi karakter, férfisors.
– Korábban azt nyilatkozta, hogy a nőket érdekesebbnek, összetettebb személyiségnek látja, mint a férfiakat.
– Most sem gondolom másként, mégis érdekes helyzetekre leltem, amelyek talán éppen férfiakkal működnek jobban. A vágy, a becsvágy, a kudarcokkal és az idő múlásával szembeni tehetetlen düh, a végletekig terjedő kényelmesség mind képes vicces és tragikus pillanatokat is kínálni.
– Közéleti ügyeinket is szívesen foglalja felnőttmesékbe. Ezt a Várólistában is folytatja? Nem tart attól, hogy idővel érvényüket, aktualitásukat vesztik ezek az írásai?
– Maga a címadó írás is a magyar egészségügy átláthatatlan útvesztőibe kínál betekintést, szóval nem szakítottam ezzel a hagyománnyal. Ám nem félek attól sem, ha az idő nem kíméli meg néhány írásomat. Azt gondolom, hogy rendszerek, kormányok jönnek és mennek, de kisszerűségünk és kelet-közép-európaiságunk jórészt velünk marad. Meg akarunk úszni, ki akarunk maradni, túl akarunk élni, és közben valójában elfelejtünk élni. Aztán hirtelen vége, és már nem csinálhatunk vissza semmit. Ugyanakkor néha legalább tudunk nevetni a saját boldogtalanságunkon, és számomra jó, őszinte pillanatok a nemzeti összetartozás pillanatai.
– Érez valamiféle teljességet?
– A teljesség, a jóllakottság maga a vég, semmiképpen nem szeretnék ilyet érezni. Kíváncsi szeretnék maradni, és vigyázni az éhségemre, az elégedetlenségemre. Különben sem lehet minden kerek, amíg nem tanultam meg zongorázni.
– Hol tart a tanulásban?
– El sem kezdtem.

A Várólista a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg, és erre a linkre kattintva tudják megrendelni.

Az író portréjának forrása: jelen.media