A TISZA a választást a közösségi hálón, az utcán és a tereken nyerte meg, a közmédiába be sem tehették lábukat. Most még mindig inkább a hírekben szerepelnek, mert felfüggesztették az eddigi műsorrendet. A kormány átvilágítja a Magyar Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap működését, hogy lássa, mire mentek el a százmilliárdok.
Némi döbbenettel, majd szorongással figyelték az idősebbek a Kossuth Rádiót kedden, július 7‑én. A készülékekből egész délután komolyzene szólt. Az idősek 1956‑ra asszociáltak, amire az M1 képernyőjén ráerősítettek a „hazudtak” szöveggel. Néhány óra múlva az 1956 is stimmelt, csak pontokat kellett a számok közé tenni: 19:56‑kor újraindult a műsor. Az ikonikus dátumhoz ikonikus filmet választottak, Bacsó Péter Tanúját, a Kádár-korszak ironikus fricskáját. Azóta népszerű sorozatok (Linda, A Tenkes kapitánya, Família Kft.) mellé tematikus filmhétvégék jöttek. A TISZA Pártra jellemzően a hölgyekkel kezdődött: az első tematikus hétvégén nemzetközileg elismert női alkotók műveit láthatták a nézők. Enyedi Ildikó Cannes‑ban Arany Kamera díjat nyert Az én XX. századom-at és a Berlinale történetében az első női Arany Medve fődíjas Mészáros Márta Kilenc hónapját. Jönnek Tímár Péter közönségkedvenc vígjátékai: A csapd le csacsi!, az Egészséges erotika), bemutatják az 1982‑ben Oscar‑díjat kapott Szabó István munkássága javát (Apa, Redl ezredes, Mephisto).
A végtelenül hullámzó komolyzenei részletek töményen szóltak, az órákon át zengő operaslágerek koloratúrszopránjaitól megfájdult a fej, a kapcsolók gyakran kattantak. A néhány szavas hírekre és az időjárás-jelentésre vadászni kellett, nem voltak állandó időpontok. Például, ha véget ért a szimfónia, akkor egy percben foglalták össze, mi történt a világban. Néhány nap után visszajött pár megszokott program, a vallási műsorok félórája hétköznapokon, vasárnap délelőtt mise vagy istentiszteletek közvetítése.
Talán a fölkért vezérigazgatóhoz is eljutott a hallgatók türelmetlensége, de van már harangszó, délben hosszabb híradás, azonban a műsorok cikázása még tart.
Úgy tűnik, „most mi jövünk” jelszóval igazságtétel folyik a rádióban: a korábban kitiltott darabok mellett legendás hang‑ és dokumentumjátékokat sugároznak, kitiltott szerzők interjúit, mint Esterházy Péterét, Mészöly Miklósét.
Sokan örülnek, úgy érzik, visszakapták a Kossuthot, ez az igazi közszolgálat, de valamivel többen inkább értetlenkednek, a harmadik 1972‑ben készült hangjátékot elnémítják még akkor is, még ha életükről szólt is. Érthető, hogy a megújuló Kossuth Rádióban a kizárás helyett mostantól a minőség és a kulturális érték lesz a műsorszerkesztés fő szempontja, csak nem lesz könnyű visszacsábítani a hallgatókat. Egyelőre az sem tudható, kiket. Az MTVA nem tett közzé nézettségi adatokat. A Republikon Intézet kutatása szerint a közmédia hírműsorainak közönségét elsősorban a Fidesz–KDNP-szavazók, a 60 év felettiek, a kistelepüléseken élők és a legfeljebb nyolc általánost végzettek adják. Ezen kíván változtatni a TISZA, mert luxus, hogy évente 150 milliárdnál többet költenek a szavazók adójából olyan szervezetre, amelyik nem töltötte be funkcióját: nem volt sem köz, sem média.
Vezető képünk szerzője: Fuszek Gábor
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…