Közélet

KÖZGYŰLÉS – Márkón megtörtént az átminősítés bűncselekménye

– A közbiztonság jó, de nő az online bűncselekmények száma, a Márkó mellé tervezett hulladéklerakóval kapcsolatban pedig megtörtént az átminősítés bűncselekménye – mondta többek között a közgyűlésen a Veszprémi Rendőrkapitányság tavalyi munkájáról szóló beszámolóval kapcsolatban Rausz István rendőrezredes, kapitányságvezető.

– A város és környéke biztonságos – hangsúlyozta a rendőrezredes. – Az ipar fejlődése miatt azonban valamelyest átrendeződött a lakosság összetétele. A vendégmunkások másképp szocializálódtak, mint a helyiek, úgyhogy ebből adódnak problémák. Ezeket jelzik felénk a veszprémiek, amit a továbbiakban is elvárunk, és intézkedünk minden esetben. A vendégmunkások jelenléte kihívás számunkra, de profitot hoz a városnak, ezért meg kell tanulnunk kezelni a velük kapcsolatos problémákat. Aztán bizonyos emberek, akik nem vendégmunkások és nem dolgoznak, folyamatosan gondot jelentenek. Az általuk okozott problémák megoldásában sok szervezet együttműködik, de nem vagyunk mindenhatóak. Megszüntetni nem tudjuk a helyzetet, de próbáljuk kezelni. A városban a parkolás a legnagyobb gond, amit szintén nem tudunk megoldani, csak kezelni. Mi csak szankcionálni tudunk.

A rendőrezredes elmondta, hogy a rendőrkapitányság felderítési eredményei azért csökkentek az előző évihez képest, mert sok olyan sorozatügyet derítettek föl, amelyek nem zárultak le 2022-ben. Legalább 10–15 betöréses lopást „hoztak el” más városokból, azaz a más városokban ténykedő bűnelkövetőket Veszprémben fogták el, ami majd a jövő évi statisztikát fogja „szépíteni”.

Fotó: a szerző

Traffibox, vendégmunkások, hajléktalanok

Rausz István ezt követően képviselői kérdésekre válaszolt.

– Van-e már tapasztalat a Gyulafirátóton és Kádártán kihelyezett traffiboxokkal kapcsolatban? A beszámolóból úgy tűnik nekem, mintha gondok lennének az állomány létszámával – ezek voltak Katanics Sándor (független) észrevételei.

– A szabálytalankodók száma nem haladta meg az áthaladó forgalom öt százalékát. Reméljük, ez a traffiboxok hatására még inkább csökkenni fog! Valamelyes csökkent az állomány létszáma, de még megfelelő, és folyamatosak a beiskolázások annak ellenére, hogy a fiatalok számára nem annyira vonzó ez a pálya – hangzott a válasz.

– A beszámolóban helyes az a megállapítás, hogy a megelőzés a leghatékonyabb eszköz a bűnelkövetőkkel szemben. Említenek ezzel kapcsolatban újszerű megoldási tevékenységet – szólt a következő kérdés Gerstmár Ferenc (LMP) részéről.

– Kiscsoportos, élményszerű előadásokat tartunk az óvodásoktól a középiskolásokig, mert úgy látjuk, ők fogékonyak arra, hogy meglássák a veszélyt az online bűncselekmények esetében. Az online bűncselekmények száma már az összes elkövetés 30 százalékát teszi ki, ami most már napi két–három esetet jelent. Az emberek hiszékenyek: könnyedén és meggondolatlanul adják ki a bankszámlaadataikat vadidegeneknek. A harmincéves cégvezetőtől a nyugdíjasig. Egy sértett például szerelmes lett egy színészbe, és utalt neki tízezer dollárt, egy másik pedig egy négyórás telefonbeszélgetés végén szintén több milliót egy számára ismeretlennek. Ezek a csalók napi szinten okoznak több milliós károkat az embereknek, és hiába a felhívásunk tévében, rádióban, semmi hatásuk nincs. Ezeket a milliókat természetesen soha senki nem tudja visszaszerezni a károsultaknak.

– Mennyiben rontotta a közbiztonságot a vendégmunkások és a menekültek jelenléte? A hajléktalanok egy részének viselkedését nehezen tűri a város lakossága. Mit tehetnek önök az ilyen esetekben? – kíváncsiskodott Kovács Rajmund (független).

– Az első kérdésre a válasz: semennyiben. A másodikra: jogszabályba ütköző eljárást nem kezdünk velük szemben. Ezek az emberek természetesen nem tudják kifizetni a pénzbüntetést, de amikor összegyűlik egy bizonyos büntetési összeg, akkor bevisszük őket a büntetés-végrehajtó intézetbe 10, 20, 50 napra. Ennyit tehetünk.

Kovács Rajmundnak volt még egy kérdése:

– Tudomásom szerint feljelentés történt a Márkó melletti bányába tervezett hulladéklerakóval kapcsolatban, de a rendőrség felfüggesztette a nyomozást. Most mi a helyzet?

– Komoly tevékenység zajlik ezzel kapcsolatban több szerv bevonásával – hangzott a válasz. – Az átminősítés bűncselekménye megtörtént. Ennél többet nem mondhatok, de a képviselő úrnak írásban fogok még olyan információkat adni, amik nem tartoznak a nyilvánosságra.

(Hartmann Ferenc kérte, hogy minden képviselő kapja meg ezeket az információkat a Veszprémi Rendőrkapitányságtól, amit meg is ígért a kapitányságvezető – a szerk. megj.)

– 2022 májusában történt egy munkahelyi késelés, amibe később az áldozat belehalt. Erről az esetről nem olvastam a beszámolóban – jegyezte meg Guzslován Gábor (Szakszervezetek).

– A rendőrség minden ilyen esetnél ott van, de az eljáró a kormányhivatal. Mi a közterületeken vagyunk illetékesek. A közbiztonság fenntartása a munkahelyen a munkaadó feladata. Ez a konkrét eset pedig még azért nem került be a statisztikába, mert még nem történt vádemelés.

A Veszprémi Rendőrkapitányság beszámolóját ezen a linken olvashatják. A beszámolót elfogadta a testület.

A közgyűlés további témáiról (a tűzoltóság és a katasztrófavédelem, valamint a V-Busz Zrt. tavalyi évről szóló beszámolójáról, a nagy felületű útjavításokról, a csererdei konfliktus jelenlegi állásáról, a Muskátli utcai és a kompetencia-központ melletti beruházásáról) külön írásban tudósítunk.

Képünk illusztráció, nem a márkói helyszínen készült

related

Révész Erika

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago