A parkolás problémája csak újabb parkolóházak építésével lenne megoldható, de nincs rá pénz a város költségvetésében, vélekedett a polgármester. A Haszkovó garázssor mellett van egy önkormányzati terület, ott a városon belüli parkolás rövid távú megoldásaként még ki lehetne alakítani néhányat.
Kovács Rajmund képviselő (független) kérdésére a polgármester azt válaszolta, hogy az önkormányzat nem tervezi a belvárosi körforgalmú csomópontoknál a gyalogosforgalom szabályozásának felülvizsgálatát és lámpás gyalogátkelők kiépítését.
Katanics Sándor független képviselő érdeklődésére a polgármester azt mondta, hogy a Gyulafirátót mellett épülő katonai bázissal kapcsolatban az önkormányzat heteken belül kap időpontot, amikor az illetékesek tájékoztatást adnak a bázissal kapcsolatban.
Guzslován Gábor érdeklődött afelől, hogy a Haszkovó lakótelepen várható-e új, illetve erősebb fényű lámpatestek fölszerelése.
– Rövidesen elkezdődik a lámpatestek cseréje, és mindenhol energiatakarékos izzókat szerelnek föl – válaszolta Porga. – A kivitelező a nyár közepére ígéri a munka befejezését. Bővítjük is a közvilágítást.
Hartmann Ferenc (MSZP) képviselő szintén napirend előtt jegyezte meg, hogy nem nyugszanak a kedélyek a márkói dolomitbánya környezetszennyezési ügyében .
– Az ellenzéki képviselők és Veszprém lakói pártszínektől függetlenül ismételten elvárják polgármester úrtól és a térség országgyűlési képviselőjétől, hogy azonnal tegyenek meg mindent a környezetszennyezés megállításáért, a károk felszámolásáért, a felelősökkel kapcsolatos cselekmények megindításáért, és azokról haladéktalanul tájékoztassák a nyilvánosságot! – szólított fel Hartmann Ferenc.
A polgármester megerősítette, hogy a veszprémi önkormányzat teljes mellszélességgel kiáll a márkói önkormányzat mellett. Ennek megerősítésként felolvasta a kormányhivatal közleményét, miszerint a márkói bányában lerakott hulladékkal minden a legnagyobb rendben van.
Kovács Rajmund képviselő javaslatára megszavazta a képviselő-testület, hogy május 1-jétől minden, veszprémi lakcímmel rendelkező kismama 50 ezer forint egyszeri szülési támogatást kapjon az önkormányzattól.
A képviselő-testület a kiemelt fesztiválok közé sorolta a Gyárkertet, és 150 millió forintos keretet szavazott meg a gyárkerti programokra. A programok szervezőjét pályázat útján választják ki.
Ugyancsak kiemelt fesztiváli rangot kapott a bő három évtizeddel ezelőtt elindított Brusznyai-emlékhangverseny. Imre Frigyesné, a Brusznyai Alapítvány létrehozója megköszönte a város eddigi támogatását, és örömmel nyugtázta, hogy az alapítvány kiemelt támogatása a jövőre nézve anyagi biztonságot jelent az esemény szervezőinek. Elmondta, hogy idén ünnepeljük Brusznyai Árpád születésének századik évfordulóját. Ebből az alkalomból az alapítvány egy kiadvány megjelentetését és emlékünnepség-sorozat megszervezését tervezi.
Gerstmár Ferenc képviselő (LMP) kevesellte azt a 30 millió forintot, ami a költségvetésben a fiatalok lakhatásának támogatására előláttak. Megjegyezte: ezzel nem lehet kiváltani a szolgálati lakások, bérlakások építését, kialakítását.
Vezető képünkön a veszprémi városháza épülete. Fotók: Veszprém Kukac
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…