Categories: Közélet

KSH – Tovább folyik a lakáspiaci árak emelkedése

Tavaly folytatódott a lakáspiac bővülése, az adásvételek éves száma meghaladta a 150 ezret. Többek között ezt állapította meg a KSH kutatása.

Az adatgyűjtés további főbb tételei:

Tovább tart a lakáspiaci árak emelkedése: 2018 első negyedévében újabb 4 százalékkal drágultak a lakások.

Kibontakozóban az újlakás-piac: 2017-ben negyedével nőtt az új lakások értékesítése, ám az új lakások aránya a teljes piacon belül még így is alacsony, 4 százalékos. A nagyobb városokban az új lakások felé forduló kereslet visszaszorította a használt lakások forgalmát. Budapesten emiatt csökkent a használt lakások értékesítése az elmúlt két évben.

Az elmúlt tíz év távlatában a lakáspiac regionális arányai alapvetően megváltoztak. A lakásárak emelkedése Budapesten többszörösen meghaladta a vidéki területekét, egyúttal a fővároson belül is átrendeződtek az árviszonyok az egyes lokációk és épületfajták között. Budapest belső kerületeinek társasházi lakásainál kiugró áremelkedést mértek, míg a családi házak relatív pozíciója romlott.

2017-ben minden huszadik lakást külföldiek vásároltak meg Magyarországon. A legtöbb vevő Németországból, Kínából és Romániából érkezett. A külföldiek Budapesten a nagy értékű ingatlanokat keresték, míg vidéken általában a környéken jellemzőhöz hasonló áron vásároltak.

2017-ben minden harmadik lakást fiatalok vettek meg. Ők a nagyvárosi többlakásos épületekben és a kistelepüléseken voltak a legaktívabbak.

2017-ben a magyar lakáspiac teljes forgalma közel 2200 milliárd forint volt, 16 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A KSH részletes elemzése itt elolvasható.

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago