Az elmúlt napokban feltűnő ritmusban érkeztek a kormányoldali „leleplezések”. Egyik ügy követte a másikat, mintha egy gondosan felépített kampány részei lennének: gyorsan bedobni, felerősíteni, majd továbblépni. A cél világos volt – az ellenzék hiteltelenítése.

Csakhogy ezek a kísérletek látványosan nem hozták a várt áttörést. A nagy dobások rendre elmaradtak, a történetek kifulladtak, mielőtt valódi súlyt kaptak volna. A politikai lövedékek sorra célt tévesztettek, ahogyan Török Gábor mondta: most a Fidesznek minden kifelé pattan a kapufáról.

Sorra nyílnak a szekrények

Közben viszont a másik oldalon történt valami egészen más. A kormánypártot érintő ügyek egymás után kerültek felszínre. Nem egyetlen botrány, nem egy elszigetelt történet – hanem egy sorozat leleplezés, amelynél az ember már csak kapkodja a fejét, és a csontvázak nem akarnának elfogyni (Szabó Bence, Gundalf, Theo, újságírók, katonák, nyomozók, pénzügyi szakemberek, lassan össze sem lehet számolni…)

Erre a kormánypárt(ok) reakciója vagy a brüsszeli összeesküvés emlegetése, vagy a feltűnő hallgatás. A miniszterelnök szerint ezek az ügyek nemhogy rombolnák, hanem inkább mozgósítják a saját táborát, ő még mindig nagyarányú Fidesz-győzelemről beszél.

Egy hír, ami nem informál – hanem hat

Ebben a túlfűtött közegben jelent meg a Mandineren az a hír, amely szerint ukrán szereplők „verőembereket” toborozhatnak a magyar választások befolyásolására. Vélhetően a választások előtti vagy utáni ellenzéki gyűléseken elkövetett provokációk, rendzavarások szándékára kell gondolnunk.

A történet súlyos, de még inkább árulkodó. Nem az információ mélysége miatt, hanem a hatása miatt. Mert ez már nem egyszerű politikai üzenet. Ez hangulatkeltés. A bizonytalanság tudatos növelése. Annak az érzésnek az erősítése, hogy a választás nem csupán politikai verseny, hanem fenyegető, kiszámíthatatlan esemény.

Nem véletlen, hogy több elemző, köztük Rácz András is, zavarkeltésként, újabb „idegenzászlós” provokáció terveként értelmezte az ilyen típusú híreket. Ezek nem tisztázni akarnak, hanem elbizonytalanítani. Nem megérteni segítenek, hanem feszültséget keltenek.

Egy mondat, ami mindent elárul

Van azonban egy részlet, amely különösen beszédes, és túlmutat a szokásos zavarkeltés szándékán. A kormányközeli lapok, sajtóorgánumok számára központilag kiadott, a választás alatti tudósításokra vonatkozó technikai útmutató utolsó mondata így szól: „Ha rendzavarások lesznek, akkor addig kell tudósítani, amíg azok tartanak.”

Ez a mondat önmagában is többet mond, mint bármilyen összeesküvés-elmélet.

Nem azt sugallja, hogy lehetnek események – hanem azt, hogy lesznek, és azokra készen kell állni. Mintha a politikai kommunikáció már előre megágyazna a feszültségnek.

A kép így kezd összeállni: sikertelen lejáratási kísérletek, „leleplezések”, egymást követő botrányok, majd egy külső fenyegetést felrajzoló narratíva, és végül egy médiagépezet, amely készen áll a „rendzavarások” folyamatos közvetítésére.

Ez már nem egyszerű kampány. Ez légkörépítés. És majd abban a légkörben bármit meg lehet tenni…

Lengyel János

Vezető képünkön: fekete ruhások Győrben Orbán Viktor ottani kampánygyűlésén. Fotó: Mohos Márton/24.hu