A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program különleges színházi eseménysorozata a Rendhagyó terek, amelynek egyik állomása a Hogyan írjunk happy endet? A Rendhagyó terek előadások célja, hogy sokszínű, izgalmas színdarabok töltsék meg Veszprém és a régió utcáit, tereit, kapualjait. Tulajdonképpen bármilyen területet, ahol egy színdarabot elő lehet adni. Az előadások hozzájárulnak ahhoz, hogy a színház közelebb kerüljön az emberekhez, hogy különböző színházi műfajok mutathassák be magukat, valamint, hogy a régió fiatal alkotói, alkotócsoportjai bemutatkozzanak.
– Józsa Tamással, az előadás zeneszerzőjével osztálytársak voltunk a Lovassy László Gimnáziumban, és már akkor beszélgettünk róla, hogy jó lenne egyszer írni egy közös darabot – meséli a darab létrejöttéről Fabacsovics Lili. – Jó pár évvel később ez lett a Hogyan írjunk happy endet? Én a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Tamás pedig a Zeneakadémián végzett, és mindkettőnknek egyfajta vizsgaanyaga is volt a darab. Számomra ez azért fontos, mert az írásgyakorlatok és a kötöttebb feladatok után a diplomamunka egy olyan lehetőséget jelentett, amelynek keretén belül arról írhattam, ami leginkább érdekel: a generációnkban jelen lévő tanácstalanságról, elveszettségről és az ezek mögött gyakran meghúzódó kommunikációs nehézségekről. És persze a szerelemről. Függetlenül attól, hogy a darab az Y generáció életébe nyújt bepillantást, mégis mindenki számára érdekes és értékes tanulságokkal szolgálhat. Bár nem interaktív előadásról van szó, a nézők mégis sokkal közelebbi megfigyelői lesznek a történéseknek, mint egy klasszikus színházi darab során.
Bár a darabot már korábban is játszották, a szeptember 6-ai veszprémi előadás mégis különlegesebb lesz, mint az eddigiek. Új szereplőkkel találkozhatunk, új szerkezet és új zenei megközelítés társul majd az előadáshoz.
– A Rendhagyó terek projekt keretén belül gyakorlatilag egy új ősbemutatója lesz az előadásnak – folytatja a szerző. – Egyrészt hozzányúltunk a szerkezethez is, amitől az egész sokkal pörgősebb, intenzívebb, jobb tempójú lett; másrészt a kemény mag, Georgita-Tenki Dalma, Jenővári Miklós, Baki Dániel mellett új szereplők, Litauszky Lilla és Georgita Máté Dezső kerültek a produkcióba. Ők egészen más ízt adnak a karaktereiknek, amitől az előadás hangulata is változik. Fontos változások történtek zenei téren is, hiszen Tamás most egy 13 fős zenekarral dolgozott együtt. Áthangszerelte a dalokat, illetve a zenei részt, amit Gulyás Gergely vezényel majd, tovább gazdagította, hogy az még szervesebb része legyen az előadásnak.
Regisztráció a szeptember 6-ai előadásra itt.
A képen az előadás eredeti szereplői. Fotó: Kuttner Ádám
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…