Közélet

MAGYAR PÉTER – Mindenkinek egy nyugodt ország az igénye

– Ha itt nem lesz változás jövőre, akkor elhúzok innen – mondta egy fiatalember a telefonjába, miközben Magyar Péterre várakoztunk Balatonalmádiban, a liget árnyat adó platánjai alatt.

Magyar Péter 80 nap alatt Magyarország körül elnevezésű országjárásán immár harmadik alkalommal látogat el számtalan településre, hogy találkozzon, beszélgessen honfitársainkkal. Körútjának mai első állomása Balatonalmádi volt.

Megkérdeztük pár embertől, hogy miért jött, mit vár a Magyar Péterrel való találkozástól.

– Száz helyen voltam már az országban, hogy meghallgassam őt – mondta egy nyugdíjas úr. – Budapesten, a Kossuth téren először, legutóbb Debrecenben Mindenhol a 25 éves unokaöcsémmel, akit soha nem érdekelt a politika, de ma már naprakész a közéletből. Ő Felcsúton is ott volt Magyar Péterrel.

– Igyekszem aktívan részt venni ebben a mozgalomban – így egy szintén nyugdíjas hölgy. – A korom ellenére önkéntes vagyok. A változásért csinálom. Jelenleg az ország elveszejtése folyik, és abban reménykedünk, hogy véget lehet neki vetni.

– Dunakeszin vagyok Tisza Sziget-tag – válaszolta a harmadik megszólított, egy fiatalember. – Most éppen Almádiban nyaralok, de máskor is el szoktam járni a Tisza rendezvényeire.

Nem ígérjük, hogy kolbászból lesz a kerítés

– Ha ma lennének a választások, kétharmaddal nyernénk, nem kicsit, nagyon – kezdte Magyar Péter nem sokkal egy óra után a rekkenő hőségben. – Két napja vagyunk itt: válogatjuk a jelölteket. Nem nyolcdiplomás embereket keresünk, mint amilyen Deusch Tamás, hanem bátor, támadhatatlan jelölteket. Ez az országjárásunk 25. napja, és nem fogjuk abbahagyni október 23-án sem. Orbán Viktor másodszor ült fapadosra, elrepült Bilbaóba, a kormány is nyaral, csak a gyűlöletkommandójuk dolgozik. Mi nyáron sem pihenünk. Igyekszünk összeállítani egy olyan programot, amivel működő és emberséges hazát tudunk építeni. Kidolgozzuk a korrupcióellenes intézkedéseket. Magyarországon 3–5000 milliárd forint folyt el túlárazott, sok esetben fölösleges beruházásokra. Nem ígérjük, hogy kolbászból lesz a kerítés, de vállaljuk, hogy az adót arra fogja költeni a Tisza-kormány, amire azt befizetik.

Magyar Péter szerint ha a magyar gazdaság be tud indulni, akkor évi 3–5 százalékos növekedésre lesz képes, és már egy egyszázalékos növekedés is több mint 800 milliárd pluszt jelent.

– A szomszédaink, például Lengyelország és Szlovénia bebizonyították, hogy igenis lehet lépésről lépésre fejlődni – tette hozzá. – Az ország soha nem látott lehetőség előtt állt, de a kormány nem élt a négyszer kétharmados felhatalmazással és az uniós támogatásokkal, ezért is nyerni fog a Tisza.

A pártelnök megjegyezte: a Fidesz-szavazók többsége sem egy olyan uszító, gyűlöletkeltő kormányra adta le a voksát anno, mint a jelenlegi.

– Nem a gazdagsággal van a baj. Mi megbecsüljük azokat az embereket, akik a saját erejükből, munkájukból lettek vagyonosak. A probléma a közpénz elsíbolásával van. A nemzeti tőkésosztállyal sincs gond, de jobb helyeken az száz vagy négyszáz év alatt alakul ki.

Működő Magyarországért program

– Meghirdettük a Működő Magyarországért programot – folytatta Magyar Péter. – Ebbe bele kell tenni a munkát, de uniós támogatással és gazdaságélénkítéssel meg tudjuk valósítani. Ez magába foglal egy bérlakásépítési programot, amibe máris belekötött a propaganda. Szerintük mi bérlakásokba akarjuk kényszeríteni a fiatalokat. Nem: mi csak egy lehetőséget kínálunk fel nekik, hogy elinduljanak. Átfogó, nagy energetikai fejlesztési programot is hirdetünk mindenkinek. Ma 1,3 millió honfitársunk fűt tűzifával. Ők semmilyen rezsitámogatásban nem részesülnek. Ráadásul a magyarországi lakások 40 százaléka nincs hőszigetelve. Külön energetikai programot hirdetünk a vállalkozásoknak, hisz ezek 20-30 százalékkal magasabb áramdíjat fizetnek, mint a körülöttünk lévő országok vállalkozói, miközben nem érkeznek meg hozzánk az uniós támogatások. Szeretnénk támogatni a gazdákat is! Vidéken a lakás- és a munkahelyhiány nem tartja helyben a fiatalokat. Át fogjuk vizsgálni a földtörvényt is.

Almádiban is elhangzott, hogy a majdani Tisza-kormány 27-ről 5 százalékra csökkenti az egészséges élelmiszerek és a tűzifa áfáját, 5-ről nullára a gyógyszerekét.

– 2010-ben Magyarországon a nyugdíjasok 5 százaléka élt a létminimum alatt, ma a 20 százalékuk. Sokaknak napi ezer forintjuk sincs élelemre.

A turizmusra áttérve a pártelnök megjegyezte: a kormány azt hazudja, hogy az idei rekordév volt. Magyar Péternek viszont azt mondták az ágazatból élők, hogy a tavalyihoz képet 30–40 százalékos a visszaesés.

– Az embereknek már nincs pénzük nyaralásra, és a SZÉP-kártyájukon lévő összeget is élelmiszerre költik, nem pihenésre – adott magyarázatot a jelenségre.

A felsorolásból nem hagyta ki a közlekedést és az oktatást sem.

– Mindenki annyit ér, amennyit a közért tesz, mondta Baross Gábor ellentétben Lázár Jánossal, aki kijelentette: mindenki annyit ér, amennyije van – zárta a beszédét.

Fontos kérdések a fiataloktól

Ezt követően három fiatalember is kérdezett a pártelnöktől, egyikük sem volt idősebb 15 évesnél.

– Engem nagyon érdekel a politika – kezdte az első. – A kérdésem az, hogy hogyan próbál javítani a politikai kommunikáció minőségén? A magyar közélet elment a bulvár, a valóságshow-k irányába. Például Kocsis Máté és Bayer Zsolt szó szerint mérgezik a közbeszédet.

– A politikában semmi sincs véletlenül – hangzott a válasz. – Először elbulvárosodott, de most már a pöcegödör alján van a politikai kommunikáció színvonala. A kormánynak nincsenek eredményei, és most, hogy találkozott egy új, nagy ellenzéki erővel, nem tud vele mit kezdeni, ezért elkezdett terelni, hogy senki ne foglalkozzon az eredménytelenségével. Mi soha nem beszélünk a magánéletükről, pedig sokét ismerjük. Mi a szakmáról beszélünk. Nekünk nincs propagandánk, azért kérjük: osszák meg a tartalmainkat, videóinkat, hogy azok minél több emberhez eljussanak! Nekünk az az érdekünk, hogy csak érdemi dolgokról legyen szó. Szerintünk a Fidesz-szavazók többségének is egy nyugodt ország az igénye.

– Elöregszik a tanári kar. Hogyan motiválná a fiatalokat, hogy a tanári pályát válasszák? – kérdezte a második fiatalember.

– Nyilván az ellenkezőjével, mint ami most zajlik – jött a válasz. – Elsődlegesen megbecsüléssel, aztán azzal, hogy a pedagógusoknak megadjuk a szabadságot a munkájukban, és 21. századi körülményeket teremtünk nekik.

– Mit tesznek azért, hogy ne rendszermentés, hanem rendszerváltás történjék, hogy a pozícióban maradó fideszesek ne akadályozzák a leendő Tisza-kormány munkáját? – így a harmadik fiatalember.

– Azért dolgozunk, hogy kétharmados többséget szerezzünk, de sima feles többséggel is lehet kormányozni. Ha pedig nem tudunk együtt dolgozni a Fidesz-janicsárokkal, akkor újra megkérdezzük az embereket: nem kellene-e felhatalmazniuk a kormányt, hogy eltakarítsuk ezeket az embereket?

Egy tanárember elmondta, hogy a magyar kormány mindössze a GDP 4,1 százalékát fordítja az egészségügyre. A nem megfelelő egészségügyi ellátás miatt évente 37 ezer ember hal meg, ami 15 év alatt 555 ezer ember. Ehhez jön a NER több ezer milliárdos elsíbolása.

– Ha megmentjük ezeket az életeket, az a hozzátartozók mellett az államnak is jó, mert ezek az emberek dolgoznak, adót fizetnek, hozzájárulnak az ország gyarapodásához. A kormány részéről szándékos az egészségügy elsorvasztása: az embereket a magánegészségügybe akarja terelni.

Egy hölgy a civilek ellehetetlenítéséről beszélt.

– Már nem működnének az állami szolgáltatások, ha a civilek nem vállalnának át állami feladatokat – mondta Magyar Péter. – Bódis Kriszta személye a garancia arra, hogy a civil szférában is végigvisszük a változtatásokat. A pályázati támogatásokról pedig nem a politikának, hanem a szakmának kell döntenie.

Egy jogász az adóelvonásokról és az önkormányzatok jogainak visszaállításáról faggatta Magyar Pétert.

– A döntéseket az emberekhez közel kell meghozni. Szeretnénk felszámolni az őrült központosítást! A szolidaritási adóban van ráció, de nem ilyen mértékűben és nem azokról a településekről, amelyek amúgy is bajban vannak. Önmagában a szolidaritás jó dolog, erre épül az Európai Unió. Azok az országok sikeresek, ahol a települések, a régiók, a különböző társadalmi rétegek között kicsik a különbségek.

A hazánk helye Európában volt, van és lesz

A beszélgetést egyetlen ifjú hölgy próbálta meg provokálni eléggé zavaros, a külpolitikára utaló kérdésével. Azt is hozzátette: szeretné, ha nem Magyar Péter lenne Magyarország miniszterelnöke, mert szerinte Magyar Péter egy áruló. Aztán választ nem várva elviharzott a helyszínről. 

– A válaszra nem kíváncsi – jegyezte meg a pártelnök. – Nem értem, hogy miért gyávák a digitális harcosok? Miért nem jönnek ide személyesen, miért általában hölgyeket küldenek, és ők miért nem várják meg a választ? Pedig szívesen beszélgettem volna a leendő Tisza-kormány és a jelenlegi Orbán-kormány külpolitikájának különbségeiről! Annyit tudok mondani a hölgynek, ha még hallja, hogy a hazánk helye Európában volt, van és lesz, bármit is gondoljon erről a jelenlegi kormány.

– Azért válaszolok a megafonos hölgy másik megjegyzésére is – mondta, miután megkérte a jelenlévőket, hogy ne pfújoljanak az illetőre. – Nem tartom magam árulónak. Az az áruló, aki nem hozza haza a 8000 milliárdos uniós támogatást, inkább 2000 milliárd forint kölcsönt vesz föl, amivel még az unokáinkat is eladósítja. Az az áruló, aki amikor hatalmat kap, akkor nem a haza fejlődését, hanem a maga gazdagodását tartja szem előtt.

Fotók: a szerző

related

Révész Erika

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago