Nem siet már Veszprém történelmi belvárosának ismert alakjaként a vár felé a huncut szemű, izmos férfiú. Meghalt Tömöry Péter síoktató, költő, író, műfordító, dramaturg és rendező. Egyszerre volt tetőtől talpig úriember és művész. Ahogy diákjai mondták: reneszánsz pasi.

Kevés olyan emberrel találkoztam, aki könnyedebben volt képes csevegni főorvosokkal, pártfunkcionáriusokkal, magukba mélyedő művészekkel, félzsenikkel, igazgatókkal, lázadó tinikkel, mint Tömöry Péter. Nem mérhetetlen klasszikus műveltsége, az élet szinte minden területén megnyilvánuló gyakorlati tudása, emberismerete révén tett szert erre a képességre. Egyszerűen csak figyelt. Tisztelte a másik embert, azt az időt, amelyet vele töltött, rászánta. Érdeklődése őszinte volt.

Legendás udvariassága a nyolcvanas évek elején, amikor letelepedett Veszprémben, feltűnt a Petőfi Színház alkalmazottainak, az éttermek dolgozóinak, a piaci kofáknak, az iskolákban a tanároknak, a bolti eladóknak. Lehetetlen volt megelőzni a köszönésben, ajtónyitásban. A társalgás vagy a munkafolyamatok során soha nem vágott partnere szavába. Hogy megemelje a hangját, az elképzelhetetlen volt. A feszült helyzeteket anekdotákkal pillanatok alatt úgy oldotta fel, hogy közben a többiek észrevétlenül műveltebbek lettek. Erdélyből hozta magával a reneszánsz szellemet, családjából a kifogástalan viselkedést, amely nem merevedett pózzá. Székelyudvarhelyen született, Kolozsvárott járt iskolába, bölcsészkarra. Dolgozott a sepsiszentgyörgyi, a szatmárnémeti színházban, rádióműsort vezetett Marosvásárhelyt, forgatott filmet a bukaresti tv magyar adásának – a legnehezebb Ceaușescu‑érában, tisztességgel, becsületét megőrizve. Azt a klasszikus emberi tartást és tudást hozta magával, amitől Erdély évszázadokon át képes volt megmaradni. Később Bonnban és Kelet-Európa számtalan országában élt, alkotott, mindig, mindenhol erdélyinek vallotta magát.

Száz fölötti színpadi előadás, több száz vers, kispróza, regényei, színpadi művei és fordításai alkotó énjét mutatják, de Tömöry Péter szervezni is nagyon tudott. Egy éve dolgozott a Petőfi Színházban, amikor a Dimitrovban irodalmi színpadot alapított fiataloknak. Rajongtak a foglalkozásokért, az előadások anyagát együtt elemezték – fölfedezve a világ ezer csodáját. Esterházy Daisy-jét adták elő, radikálisan szembe fordulva a hagyományos színpadi keretekkel, gondolkodásmóddal, követelményekkel. Az irodalmi színpad után 2005-ben Visszhang néven folyóiratot is alapított. Meg Gyopár néven síiskolát, mert otthonról hozta magával a síimádatot. Az országos alpesi síversenyen elért bronzérmét élete végén is büszkén emlegette.

Nemzetközi sikereket is tudhatott magának: 1989-ben Németországba költözött. 1991–1993 között a Badische Landesbühne főrendezője lett, majd a bonni Euro Theater Central vezető rendezője és művészeti tanácsadója (1995–2014). Kétszer nyerte el az Atelier nemzetközi színházi fesztiválon a legjobb rendező díjat. A legnépszerűbb és a leghosszabb ideig futó alkotása Magyarpolányhoz köthető. A Petőfi Színház művészeti vezetőjeként az egész falu szerepet kapott 13 évig a pünkösdi Polányi Passióban.

Tömöry Péter egész életében az embert akarta láttatni, önmagával megismertetni. Huncut mosollyal szemében mindig azt mondta: neki sikerült. Lányai, Gyöngyvér, Sára, Júlia, a világ minden szépségével szembesítik.

Vezető képünkön: Tömöry Péter. Forrás: sajto-foto.hu