Még csak két évszázados hagyomány a fehér menyasszonyi ruha Európában. Csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak új ruha készíttetését, ezért a lányok ünnepi ruhájukban mentek férjhez, ami többnyire fekete színű volt. Ha a ládafiában volt kék, akkor Szűz Mária színeként azt választották, mert a tisztaságot a kék szimbolizálta, nem a fehér. Ma nehezen képzelhetők el a menyasszonyok fehér helyett feketében.

Az esküvő a menyasszony nagy napja, tartja a mondás. Életükben az utolsó alkalom, amikor hivatalosan csodálhatják szépségüket, amikor néhány órára azt hihették, körülöttük forog a világ. Másnap kénytelenek voltak megkezdeni új családjuk életében alárendelt szerepüket. Például ki hinné, hogy még csak alig száz esztendeje, 1922 szeptemberében törölték Magyarországon a menyasszony házassági esküjéből azt a kifejezést, hogy „mindenben engedelmeskedik férjének”.

 

Az esküvőn a menyasszony éke annak ruhája volt. A menyasszonyi ruhák történetében az elsőség az angolokat illeti: a krónikák által feljegyzett első menyasszonyi ruha az angol Filippa hercegnő esküvőjéhez kötődik. 1406-ban ment hozzá egy dán herceghez különleges, a korabeli krónikák szerint ritka értékes „költeményben”. Négy évszázad múltán a világ Viktória királynőre figyelt, aki 1840-ben talpig fehérben fogadott örök hűséget. Ezzel divatot teremtett a vén kontinensen is. Amiben viszont előkelő helyen állunk: itthon őrizzük Európa második legrégibb menyasszonyi öltözékét. A hagyomány szerint Mária királyné zöld selyematlasz ruhában kötött szerelmi házasságot Lajos királlyal 1522-ben. 

Természetesen ehhez kellett a XX. század közepétől beinduló tömegtermelés a textiliparban, ami az európai középrétegek számára elérhető áron kínált anyagokat. Az arák egyszerűbb kivitelben, de már megengedhették maguknak, hogy külön ruhát varrassanak a nagy napra – Viktória királynő mintáját követve hófehéret.

 

Ázsiában, Dél-Amerikában, Afrikában viszont a mai napig élénk színben pompáznak a menyasszonyi ruhák. Mint például zöldben, ami a középkortól a remény, a biztonság, a harmónia színe. A bíbor tilos volt, az egyház megtartotta főméltóságai számára. A piros sokáig tiltólistán szerepelt, mert azt a prostitúció hirdetőjének minősítették. Lassanként változott megítélése. XVI. századi írásos emlékek már piros menyasszonyi ruháról szólnak, melynek árnyalatát addigra a szerelem és a szenvedély színével azonosították. Alig telt el két évszázad, mikor is Amerikában már szívesen házasodtak pirosban az ottani hölgyek: a szabadság színeként a vörös és a sötétpiros népszerű volt.

Mindez megtudható a Nemzeti Múzeum időszaki kiállításán, ahol a ruhákon és a fátylakon túl a házasság intézményét, a nők évszázadok során megváltozott szerepköreit festményekkel, fényképekkel, filmekkel mutatják be.

A sok szépség láttán a látogató fejében motoszkál az is, hogy fél éve sincs két magas rangú nő látványos és rendkívül megalázó lecserélésének, hogy a kormánynak egyetlen női tagja sincs, hogy az isztambuli egyezményt a nők jogairól a parlament még mindig nem ratifikálta, hogy a szívhangrendelettel érzelmileg miképp zsarolják a nőket – amúgy a hétköznapok során is. Csoda, ha mindezek egyetlen nap feledhetők csak?