A veszteség mellett a helytállásra, a túlélésre és az újrakezdés erejére emlékezik Magyarország a Mohács 500 emlékévben. 2026‑ot emlékévvé az Orbán‑kormány nyilvánította, a kétnapos országos ünnepségen már Magyar Péter mond beszédet.

Anno a politikai kurzusok megrendelésére a krónikák kiszolgálták az aktuális hatalmakat. A mohácsi csata ötszázadik évfordulójára készített tanulmányokat olvasva úgy tűnik, a megfelelési kényszerből maradtak elemek ma is. A Tudományos Akadémián konferencia keretében vetett számot a sok új kutatási eredménnyel. A szakemberek úgy vélik, Mohács nemcsak a vereség története, hanem annak bizonyítéka, hogy a magyarság történelmének egyik legsúlyosabb törése után is képes volt megmaradni. 

Veszteség, helytállás, túlélés

A Mohács 500 emlékévben a veszteség mellett a helytállásra, a túlélésre és az újrakezdés erejére emlékezünk. Tisztelgünk azok előtt, akik Magyarországért helyt álltak. Úgy vélik, a mohácsi vereség legfőbb oka a világbirodalommá váló oszmán állam agressziója, amelyet a Jagelló uralkodók saját erejükből képtelenek voltak kivédeni. A csaknem háromszoros túlerőben lévő ellenséggel szemben a keresztény seregnek nem volt reális esélye a győzelemre, azonban a kétségtelenül súlyos következmények és az ország három részre szakadása ellenére sem a legrosszabb forgatókönyv valósult meg. A XVI. század középső harmadában a Magyar Királyság a területi veszteségek dacára sikerrel integrálódott a dunai Habsburg Monarchiába, megmaradt a nyugati keresztény kultúrkörben.

Nem is akkor volt a mohácsi csata

Mentőkérdésnek számított nálunk a mohácsi csata dátumának pontos ismerete, álmunkból felkeltve is fújtuk: 1526. augusztus 29. Néhány éve Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem történeti földrajz professzora és csapata tudományos módszerekkel ellenőrizve is megállapították: valójában a csatát szeptember 8-án vívhatták meg a magyar és az oszmán seregek. A szemtanú, Brodarics István püspök visszaemlékezésében összekapcsolta Keresztelő Szent János fejvételének napjával, ezért a királyát, a vezetőit vesztő magyar nemzet gyásznapja augusztus 29. lett. Szimbólumok épültek rá: a csata kétszáz éves emlékhelyét, a Csatatéri Emlékkápolnát Keresztelő Szent János nevére szentelték fel.

Közben Gergely pápa megreformálta a naptárat, és ha a csata idején használt Julián-naptár szerint dátumozott írott források idejét átszámítják a Gergely-naptáréra, akkor szeptember 8. lenne a helyes dátum. Csakhogy a gyásznapot nem lehetett összeegyeztetni az egyház örömünnepével, Mária születésének napjával, így maradt az augusztus 29.

A kutatók hangsúlyozzák, a magyar és az oszmán seregek mozgásakor figyelembe kell venni az augusztus 29. és szeptember 8. közötti másfél hét különbséget. A hadjárat szervezésekor fontos szempont volt, hogy a termés mikor érik be, a betakarítás mikor történik. Csak a szántóföldeken zajló betakarítási munkálatokat követően indíthatták a magyar csapatokat a mohácsi táborba. A tíz nap különbség az időjárás miatt sem elhanyagolható: az oszmánok az idő hidegebbre fordulásával kivonultak az országból.

Nem készült el az emlékhely

A mohácsi csata 500. évfordulójára összesen mintegy 22-23 milliárd forint állami forrást különítettek el a különböző fejlesztésekre, infrastrukturális és kulturális beruházásokra.

Bár a pénzügyi forrásokat biztosították, nem készült el időben az emlékhelyre tervezett nagyszabású jubileumi kiállítás, így az ünnepség központi helye az új emlékkápolna lesz. Az állami megemlékezéseken a tömegsírokból exhumált katonák földi maradványainak kegyeleti újratemetése áll majd a figyelem középpontjában, illetve A Mohács 500 rockmusical bemutatója. A hagyományőrzők számára a szombati nap csúcspontja a mohácsi csata nagyszabású újrajátszása lesz, amelyben száz lovas és háromszáz gyalogos vesz részt.

Vezető képünk forrása: Magyar Nemzet