Categories: Kultúra

MÚZEUM – Medgyaszayról és a szecesszióról

Kötetbemutatóval és kamarakiállítással köszönti a magyar kultúra napját a Laczkó Dezső Múzeum.

Január 20-án, pénteken 16.30-kor dr. Keserű Katalin művészettörténész, professor emeritus és Brunner Attila művészettörténész mutatja be a Felfedező utak – Szecessziós épületornamentika a vidéki Magyarországon című kötetet, ezt követően pedig megnyílik a Medgyaszay 140 – A vasbeton építőművésze című kamarakiállítás.

A Felfedező utak – Szecessziós épületornamentika a vidéki Magyarországon című kötet szerzői elsőként tettek kísérletet arra, hogy a díszítményeken keresztül mutassák be a magyar városok szecessziós épített örökségét. A díszítés e megközelítés szerint az épület elválaszthatatlan része, közvetlenül művészi gondolatot is hordozó stílusalkotó erő, amely végtelenül változatos és sokféle lehet. A természeti motívumok mellett a népművészetből merített és a geometrikus ornamenseket is érdemes megfigyelni. Különféle módon ismétlődnek, keverednek, vándorolnak egyik anyagról és épületről a másikra. Nem véletlen, hogy a veszprémi színház, a múzeum és az Óváros tér házai is központi szerephez jutottak a kötet lapjain. A fényképekkel gazdagon illusztrált kiadvány célja, hogy rávegye az olvasót: egy-egy séta erejéig keresse fel a bemutatott városokat és vegye észre az árnyas mellékutcákban rejtőzködő értékeket is.

Születése 140. évfordulója kapcsán kamarakiállítással emlékeznek meg a legjelentősebb veszprémi szecessziós épületek tervezőjéről, Medgyaszay Istvánról. A kiállítás bemutatja a legendás építész veszprémi építkezéseivel kapcsolatos eredeti leveleket, tervrajzokat és fényképeket. Nem is gondolnánk, hogy a színház nemcsak dekorativitásával, hanem szerkezeti elemeinek újszerűségével, a vasbeton használatával formálta át a XX. század magyar építészetét. Ezzel szemben a múzeum letisztult architektúrájával visszafogottan képviseli a modern és hagyományos irányzatok harmonikus összefonódását.

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago