A nyolcvanas években a veszprémiek talán nem tudták, milyen kényelmes az életük, mert Nagykarcsi helybe hozta nekik a nagyvilágot, közművelődési tevékenysége része Veszprém 20. századi történelmének.

Nagy Károly Debrecenben diplomázott népművelő egyetemi munkáinak dokumentumaiból maga készített kiállítást. Nem a megszokott látványos tablókról silabizálta ki a közönség Sándor György humoralista, Esterházy Péter, Dés László, Cseh Tamás, Galán Géza, a Kaláka vagy épp Hobo fellépéséről készült képeket, nézegette az egykori szórólapokat, amellyel az egykori megemlékezésre hívta a nagyérdeműt. Az egyetemi ifjak természetesnek vették, hogy megismerkedhetnek a magyar művészeti élet színe-javával. Kérdezhették őket, hallhatták felolvasásukat, gitár- vagy épp zongoraszólóikat. Mint ahogy az is kézenfekvőnek tűnt számukra, hogy megáll a kollégium oldalánál a busz, és a Győri Balett előadásaira vagy az akkor éppen fénykorát élő kaposvári színház előadásaira viszi őket.

Az aula minden alkalommal megtelt a komolyzenei koncerteken. A városból, Veszprémből legalább annyian voltak kíváncsiak Nagykarcsi szervezéseire, mint az egyetemről. Károly elmaradhatatlan „mindent tudó” füzetével, melyet már az évek hosszú során csak a sóhaj tartott össze, hóna alatt aktuális plakáttal, folyóirattal vagy könyvvel száguldott a belváros utcáin. Mindenhol ott volt, mindenről mindig tudott-hallott, ezért lehetett „képben”, így volt képes izgalmas, friss témában jártas szociológusokat, filmrendezőket, költőket Veszprémbe hívni. Többnyire fillérekért. Akik Karcsi két szép szeméért vállaltak fellépést – ha kellett, ha kifogyott az egyetemi közművelődési titkár éves pénzügyi kerete. Személyisége, varázsa magával ragadta a művészeket, akikkel később barátságot kötött.

Az egyetem E-kamarájának színpadán szerdán este ő volt a sztár. Mészáros Zoltán fesztiváligazgató kérdezte az elmúlt évtizedekről. Nagykarcsi hajszál pontossággal emlékezett, precízen leírta az épület sarkát is, ahol anno a történet játszódott. Hihetetlen tehetséggel képekben gondolkodott – gondolkodik. A nézőtéren helyet foglalók olykor hangos nevetésben törtek ki, amikor ráismertek az egykori sztorira vagy az emlegetett funkcionáriusra. Mert ők nyugalmat, csöndet akartak megyéjükben, nem lobogó, gondolkodó embereket. Próbálták Karcsit kordában tartani. Reménytelenül.

Az est vendége, Heil Bálint egyetemi professzor rektorsága épp Nagykarcsi munkásságának idején volt. Az akkor még egykarú intézmény vezetője szintén nyugalmat akart a békés egyetemi légkörhöz. Szerinte a nyugalomra az egyetem fejlődése miatt volt szükség, sokan támadták kívülről a tudomány fellegvárát. E miatt gyakran vitatkoztak egymással.

Karcsi pontosan tervezte meg a rendezvények külsőségeit. A minap is így történt. Míg a folyosón inkább a távolabbi múlt plakátjai szerepeltek, a színpadon a szabadság került a középpontba. Karcsi feje fölött az 56-os felirat azt a szabadságot és felelősségvállalást állította középpontba, amelyeket titkon remélt a meghívott gondolkodókkal való párbeszédtől, a művészi élménytől. Nagykarcsi apró kis győzelmeivel, a társadalmi nyilvánosság megteremtésével írta be magát Veszprém történelmébe.

A fotókat Felföldi Gábor és Dallos Zsuzsa készítette.