Joaquin Phoenix zseniális Joker szerepében
Nagyszerű film a Veszprémben most látható Joker, a Batman-mozik „előzményfilmje”, a moziterembe beülve azonban szomorúan állapítottam meg, hogy a szülők némelyike igencsak tájékozatlan, és nyolc-tízéves gyermekét is magával hozta a vetítésre.
Számomra evidencia, hogy mielőtt beülök egy filmre, előzetesen olvasok a tartalmáról, az alkotóiról, keresek kritikát is róla a világhálón, így információkkal „felvértezve” döntöm el, megnézem-e, vagy inkább kihagyom.
Így határoztam el, hogy beülök a Jokerre, mert ugyan nem szoktam képregény alapján készült filmeket nézni, de ez egy úgynevezett előzményfilm: arról szól, hogyan alakul ki a gonosz, hogyan, milyen társadalmi és családi körülmények hatására válik egy ember tömeggyilkossá, és mint ilyen, inkább egy lélektani dráma, mintsem a jó és a gonosz harcát feketén-fehéren bemutató akciófilm.
Egyes szülők azonban elmulasztották, hogy utánanézzenek: vajon mire is viszik el nyolc-tízéves csemetéjüket. Legalább négy kisgyermeket láttam a nézőtéren, és már a vetítés előtt mondtam a páromnak, hogy szerintem ez nem való nekik – ami aztán be is bizonyosodott.
Remélem, hogy ezek a szülők legalább hazaérve megbeszélték gyerekükkel a látottakat, mert a kicsik igen véres és elborzasztó jeleneteknek lehettek szemtanúi, és tanulva az esetből legközelebb jobban meggondolják, milyen élményeknek teszik ki gyerkőcüket!
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…