Közélet

NAPIMORGÓ – Megszűnik a használtsütőolaj-gyűjtés

Kovács Áron, Füredidomb és Szabadságpuszta önkormányzati képviselője közösségi oldalán jelentette be, hogy hamarosan megszűnik a használtsütőolaj-gyűjtés.

Ezt írja:

„Fél évvel ezelőtt örömmel számoltam be önöknek arról, hogy Veszprémben is bevezetjük a közterületi használtsütőolaj-gyűjtés szolgáltatást, elsőként többek között a Füredidombon. A program rendkívül sikeresnek bizonyult, a szolgáltató szerint nagyon jól alakult Veszprémben a gyűjtési kedv.

Most azonban rossz hírt kell közölnöm. Az új hulladékgazdálkodási rendszer bevezetésével a koncesszor olyan feltételeket szabott a jelenlegi szolgáltatónak, amelyek mellett lehetetlen nyereségesen üzemeltetniük a begyűjtést, így a szolgáltatás ebben a formában rövidesen megszűnik.

Szomorú vagyok, mert nem csak a visszajelzések, hanem a begyűjtési adatok is azt mutatták, hogy népszerű a szolgáltatás, szívesen használják a veszprémiek, és ami szintén nagyon fontos: jóval több használt sütőolaj került így újrahasznosításra ahelyett, hogy a csatornába jutna.

Egyelőre erről tudom önöket tájékoztatni. Ha lesznek újabb információim, természetesen fogok jelentkezni.”

Mi ehhez csak annyit tudunk hozzáfűzni, hogy ismét egy jól működő szolgáltatás szűnik meg, amelyet használtak a veszprémiek, és kímélték vele a környezetüket. Ez – úgy tűnik – a legkevésbé sem számít a kukaholdingot átvevő MOL Nyrt.-nek.

Fotó: a képviselő közösségi oldaláról

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago