Egy gúnyos megjegyzés, a kiközösítés vagy egy megalázó üzenet elsőre jelentéktelennek tűnhet, a rendszeres megaláztatás azonban hosszú időre kihatással lehet egy fiatal mindennapjaira, önértékelésére és másokhoz való viszonyára. A világnap célja, hogy a figyelemfelhívó programokon és az összefogás ösztönzésén keresztül hozzájáruljon ahhoz, hogy egyetlen diáknak se kelljen félelemben megélnie az iskolai éveit.
Az UNESCO 2019‑ben döntött az iskolai erőszak és zaklatás, köztük az internetes bántalmazás elleni világnap létrehozásáról. Az első megemlékezést 2020. november 5‑én tartották. A 2026‑os világnap központi üzenete az Every learner safe and well – From promise to practice, vagyis „Minden tanuló biztonságban és jóllétben – az ígéretektől a megvalósításig”. Az UNESCO célja továbbra is az iskolai erőszak és az internetes zaklatás valamennyi formájának visszaszorítása, valamint a biztonságos és befogadó tanulási környezet megteremtése. Az idei tematika külön hangsúlyt helyez a mentális egészség védelmére, a pszichoszociális támogatás biztosítására, a pedagógusok felkészítésére és a digitális biztonság erősítésére. Arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a vállalt intézkedéseknek nem szabad megmaradniuk az ígéretek szintjén, hanem a mindennapi oktatási gyakorlatban is érvényesülniük kell. De hogyan tehetünk azért, hogy az iskolák valóban biztonságosabbá váljanak minden diák számára?
Az iskolai zaklatás megelőzésében a pedagógusoknak, a szülőknek és a tanulóknak egyaránt fontos szerepük van. Elengedhetetlen, hogy a fiatalok olyan közegben jelezhessék a nehézségeiket, ahol a felnőttek komolyan veszik a segítségkérésüket. Ehhez bizalmi légkörre, a pedagógusok megfelelő felkészítésére és hatékony intézményi fellépésre egyaránt szükség van. A szülők szintén sokat tehetnek azzal, ha odafigyelnek gyermekük viselkedésének változásaira, és olyan kapcsolatot alakítanak ki velük, amelyben a fiatalok a kellemetlen élményeikről is bátran beszélhetnek.
A kortársak hozzáállása szintén meghatározó lehet. A nevetés, a sértő tartalmak továbbítása vagy a közömbös hallgatás akaratlanul is megerősítheti a zaklatót. Ezzel szemben az érintett támogatása és a történtek jelzése egy megbízható felnőttnek segíthet megszakítani ezt a folyamatot. A segítségkérés nem árulkodás, hanem a változás egyik fontos feltétele.
A szemléletformálás és az összefogás fontosságát a Delta Produkció és a Színházzal a Jövőért Alapítvány kezdeményezésére indult országos NEM OKÉ kampány is hangsúlyozza. A program a Darázs című színházi előadásból nőtte ki magát, amely a gyermekkori bántalmazás és az iskolai zaklatás hosszú távú következményeit mutatja be. A kezdeményezés már több tízezer embert szólított meg, és országos turnéval kívánja még szélesebb körben elérhetővé tenni az üzenetét.
A kampány célja, hogy közösségi összefogással lépjen fel az iskolai zaklatás és az érzelmi bántalmazás ellen. Ennek érdekében önkormányzatokat, vállalatokat, civil szervezeteket és szakmai partnereket is bevon a munkába. A programban döntéshozók, pedagógusok, szakemberek, cégek és helyi közösségek dolgoznak együtt a fiatalok mentális biztonságáért. A térségenként személyre szabott foglalkozások révén pedig nemcsak a diákokat, hanem a körülöttük élő és dolgozó felnőtteket is megszólítják.
A kampány egyik fontos eleme az úgynevezett OKÉ Café, amely lehetőséget teremt a helyi szereplők közötti egyeztetésre és a közös megoldások kidolgozására. A kezdeményezés alapvetése, hogy az iskolai zaklatás nem kizárólag a gyerekek ügye, hanem a teljes közösséget érintő probléma. A biztonságosabb, elfogadóbb környezet kialakításához ezért valamennyi érintett együttműködésére szükség van. A NEM OKÉ kampányhoz önkormányzatok, vállalatok, civil és szakmai partnerek is csatlakozhatnak.
Az iskolai zaklatás elleni világnap arra is emlékeztet, hogy nem csupán november 5‑én kell figyelmet fordítani erre a kérdésre. A tartós változáshoz folyamatos odafigyelésre, következetes fellépésre és együttműködésre van szükség. Olyan iskolai közösségek kialakítása a cél, amelyekben a különbözőségek elfogadása, a kölcsönös tisztelet és az egymás iránti felelősségvállalás a mindennapok természetes része.
Balogh Alfonzina
Vezető képünk forrása: littlelives.org.uk
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…