Nyomtass te is! – Jelentkezzen terjesztőnek!

A Nyomtass te is! csapata szombattól ismét terjeszti a kistelepüléseken a kormánymédiában nem olvasható/hallható híreket. A csapathoz bárki csatlakozhat Veszprémből is.

A kis újság legfrissebb számát terjesztik, amely többek között a kormányváltást akaró többségről és arról ír, hogy Márki-Zay Péter feljelentette Orbán Viktort.

Kormányváltást akar a többség

A megkérdezettek 42 százaléka annak örülne, ha a választás után az ellenzéki összefogás venné át az ország vezetését, míg ennél kevesebb ember, 39 százalék reméli a Fidesz-kormányzás folytatását. Idéz a Nyomtass te is! a Publicus Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. Az ellenzéki győzelemhez persze az kell, hogy a változást akarók sokan menjenek el április 3-án és mind a közös listára, a közös jelöltekre szavazzanak.

Azzal, hogy Putyin megtámadta Ukrajnát és ott civileket, gyerekeket öl, egyértelművé vált, hogy Orbán Viktor milyen tévútra vezette az országot. Éveken át az oroszoknak udvarolt, keleti nyitásról beszélt. Brüsszel és az Európai Unió ellen lázított. Megbízhatatlan partner volt a NATO-ban, mert állandóan Putyin érdekeit képviselte. A hanyatló Nyugatról prédikált, miközben most látszik igazán, hogy veszélyhelyzetben minket csak a NATO tud megvédeni, a fejlődésünket pedig csak az Európai Uniótól remélhetjük.

Orbán olyan korrupt rendszert épített ki, annyit loptak, hogy az Európai Unió nem hajlandó pénzt küldeni Magyarországnak. Orbán barátja, a felcsúti gázszerelő lett az ország leggazdagabb embere. A kormányfő milliárdossá tette az apját, a testvéreit, a gyerekeit, de még a vejét is. Csak akkor jön újra pénz az unióból, ha Orbán megy a hatalomból. Miközben a fideszes propaganda magyar gazdasági csodát emleget, négymillió ember él szegénységben, a nyugdíjasok nagy része nem jön ki a pénzéből. Az államadósság az egekben, rekordszinten az infláció, soha nem látott árdrágulás van, a forint pedig egyre jobban elértéktelenedik az euróhoz képest. Orbán eladósította az országot az oroszoknak és a kínaiaknak. Lerombolta a demokráciát, a haverjait ültette a legfontosabb tisztségekbe, hogy szabadon lophassanak.

A mi pénzünkből fenntartott tévék és rádiók neki kampányolnak. Az M1-en 24 óra alatt kilencszer ismételték meg a március 15-ei beszédét, miközben az ellenzéket megszólalni sem engedik ott. Ez nem demokrácia, ez nem tisztességes választási verseny. Ahhoz, hogy változás legyen: Orbánnak mennie kell!

Márki-Zay feljelentést tett Orbán hazudozásai miatt

Feljelentést tett a hódmezővásárhelyi ügyészségen Márki-Zay Péter, mert Orbán Viktor és a kormányközeli média folyamatosan hazugságokat terjeszt róla és az ellenzékről. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt arra nem kap lehetőséget, hogy elmondja az igazságot, mert nem engedik beszélni a közszolgálati tévében és rádióban.

Márki-Zay feljelentésében ez áll:

– Nem igaz, hogy katonákat küldene az ellenzék Ukrajnába és besoroznák a fiatalokat!

– Nem igaz, hogy eltörölnék a 13. havi nyugdíjat!

– Nem igaz, hogy magánosítani akarják az egészségügyet!

– Nem igaz, hogy beengednék az illegális bevándorlókat és lebontanák a kerítést!

– Nem igaz, hogy eltörölnék a rezsicsökkentést!

– Nem igaz, hogy elvennék a családi adókedvezményt!

A Nyomtass te is! friss számának további témái

– Drága lett a paradicsom, nem sárga

– Az ellenzék megduplázza a családi pótlékot, és megemeli a nyugdíjat

– Legalább 200 benzinkút zárhat be

– Mit kell tudni a szavazásról?

– A szavazatvásárlás bűncselekmény!

Olvassa, nyomtassa, terjessze! A legfrissebb lapszám innen tölthető le.

Jelentkezzen terjesztőnek!

Segítsen a Nyomtass te is! csapatának eljuttatni a valós híreket a billegő körzetekbe! A bizonytalan szavazók az utolsó pár napban ért hatások alapján fognak dönteni, hogy kire adják a voksukat. Ezek a napok ezért kritikusan fontosak!

Március 26-ától, azaz most szombattól ezért a Nyomtass te is! csapat minden nap elindul közös terjesztésre. Szombaton Veszprémben is szerveznek terjesztést. A helyszínekről, időpontokról, a csatlakozás módjáról minden információ megtalálható itt.

Kép forrása: Facebook

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago