Egy másik vizsgálat pedig azt derítette ki, hogy a magyarok egyáltalán nem a háborútól félnek, amit a Fidesz igyekszik sugallni. Ennél sokkal jobban izgatja őket a megélhetés és az alapvető szolgáltatások katasztrofális színvonala. A Medián kutatásából az derült ki, hogy a teljes népesség 69 százaléka teljes mértékben vagy inkább azzal az állítással ért egyet, hogy rosszabbul élünk. Míg ennek ellenkezőjét csak 23 százalék mondja. Ezen belül még a legelkötelezettebb Fidesz-szavazók 38 százaléka szerint is rosszabbul élünk, mint négy éve.
A Medián egy másik kutatásban arra volt kíváncsi, hogy mi miatt aggódnak a legjobban a magyarok. A Fidesz közpénzből folytatott, sok milliárdot felemésztő kampánya azt akarja elhitetni, hogy egy közelgő háborútól kell a legjobban félnünk. A számok viszont azt mutatják, hogy ezt egyáltalán nem sikerült elhitetniük az emberekkel. A megkérdezettek 67 százalékát nagyon nyugtalanítja az oktatás és az egészségügy helyzete, 63 százalékát a korrupció, 57 százalékot a gyermekvédelem állapota, és ehhez képest csak 20 százalék aggódik amiatt, hogy Magyarország háborúba keveredhet a közeljövőben. Amikor arra kérdeztek rá, hogy jó irányba mennek-e a dolgok Magyarországon, akkor erre 62 százalék nemmel válaszolt, vagyis a többség egyáltalán nem elégedett a Fidesz-kormány teljesítményével.
– Végleg bezárták a Szőlő utcát. Igazi fideszes megoldás. Ha nem tudsz egy problémát megoldani, tüntesd el. Botrányról botrányra bukdácsolt a kormány a Szőlő utcai javítóintézet ügyében, végül jobb megoldást nem találtak, mint megszüntetni az intézményt.
– Lázár János megsértette a romákat.
– Bár jól hangzott, hogy a hideg tél miatt gyorsabban elfogyó szociális tűzifát azonnal pótolja a kormány, amihez minden rászoruló ingyenesen jut hozzá – nem így lett.
– Dühösek a cégvezetők a kormányra. Míg 2–3 éve még az elszálló infláció és energiaárak, valamint a gyenge forint miatt fájt leginkább a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor szereplőinek a feje, addig mostanra a többség már úgy gondolja, hogy az adóterhek, a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika és a munkaerőhiány miatt nem tudnak növekedni.
– Már 130 ezer magyar dolgozik Ausztriában.
– Közkeletű tévhit, hogy csak a közvetlenül a határainkon túli néhány országból lehet levélben szavazni. Ez azonban így nem igaz. Még bőven van idő figyelmeztetni a Nyugat-Európában vagy távolabb élő magyar rokonokat, hogy közülük is sokan szavazhatnak levélben.
Olvassa, nyomtassa, terjessze! Erre a linkre kattintva töltheti le.
Illusztráció: budapest.org
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…