A fogyasztói árak rohamos emelkedése nem változik januártól sem. Az első hónapokban az infláció várhatóan tovább gyorsul. A csúcspont 27 százalékon lehet, majd az év első felében lassú, a második felében gyorsuló mérséklődés után – 15–19,5 százalék – az év végén már „csak” egy számjegyű lesz az ütem. Legalábbis ez a jegybank – könnyen lehet – túl optimista várakozása, amely egyébként az élelmiszer-inflációt éves átlagban 29,7 százalékra várja. (Mármint a mostani árak emelkednek ennyivel.) Jelenleg messze 40 százalék felett tartunk. Ehhez képest a nyugdíjak 15 százalékos emelése nem tűnik túl gálánsnak, a pedagógusok szakmai pótlékának 10 százalékos növelése pedig egyenesen botrányos a nyomorúságos helyzetükhöz képest.
Érvényben maradnak az élelmiszerek ársapkái, amelyek a Nemzeti Bank elnöke szerint is inkább felfelé hajtják az árakat, miközben még áruhiányt is teremtenek.
Minden háztartást érint, hogy január 1-jétől is maradnak a jelenlegi „lakossági piaci” rezsidíjak. Ami első ránézésre kegynek tűnik, de annak tudatában, hogy Nyugat-Európában erőteljesen csökkennek az energiaárak, már egészen más a helyzet.
Bár a kormányzat ünnepelt, hogy sikerült megállapodni az Európai Unióval az országnak járó pénzekről, valójában ez csak annyit jelent, hogy rögzítették: kizárólag két tucatnál több szigorú feltétel teljesítése esetén kaphatunk ténylegesen pénzt. És ezek között olyan elvárások is vannak, hogy érezhetően és radikálisa csökkennie kell a korrupciónak, az uniós pénzek haverokhoz irányításának és konkrét ellopásának. És ez bizony nem lesz könnyű az Orbán-kormány számára.
A Nyomtass te is! friss számának további témái:
A kis újság innen tölthető le.
Az élelmiszerek ára tovább emelkedik. Illusztráció: iStock
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…