Categories: Közélet

NYOMTASSTEIS – Tegyük országossá a Klubrádiót!

A jelenlegi hatalom a legnagyobb ellenségei egyikének a sajtószabadságot tekinti. Lépésről lépésre szorítja vissza a szabad hangokat. Most a Klubrádió frekvenciáját vette el. Ha elég elszántak vagyunk, a vereséget győzelemmé változtathatjuk. Tanítsuk meg a Budapesten és a vidéken élőket az internetes rádiózásra, így akár több hallgatója is lehet a Klubrádiónak, mint eddig – írja a Nyomtass te is!

A XXI. században, Európa közepén van egy állam, amelyikben egyetlen országos lefedettségű, független rádió sem létezik. A Klubrádiót eddig is csak Budapesten és környékén lehetett fogni – de a hatalomnak még ez is sok volt.

Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk” – mondta az Európai Parlamentben még 2018 szeptemberében Orbán Viktor. Az európai képviselők nevetésben törtek ki. Számunkra pedig marad a kíméletlen valóság: azóta is töretlenül folyik a szabad sajtó felszámolása, elég, ha csak az Index ügyére emlékezünk. Azt is Orbán mondta, hogy ne azt figyeljék, mit mond, hanem azt, hogy mit tesz. Ezért is nem elemezgetjük azt a sok jogi csűrcsavart, ahogyan megfosztották a frekvenciájától a Klubrádiót. Persze a szabad rádiózás felszámolása megint „törvényes” volt…

A jelek biztatók, a teszteléskor azonnal az élre tört a Klubrádió. A Nyomtass te is! mozgalom mindent meg fog tenni azért, hogy az egész ország megtanulja az internetes rádiózást.

A kis újság további témái:

  • Elbocsátják a közmunkások egy részét
  • Minden környező uniós országban magasabb a minimálbér
  • Sokszorosukra nőttek a műtéti várólisták
  • Még a fideszes városok is azonnali segítséget kérnek
  • Hogyan hallgassuk a Klubrádiót interneten?

Olvassa, nyomtassa, terjessze! A nyomtatható példány innen tölthető le.



 

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago