A program a hátrányos helyzetű tehetséges hallgatókat már a 2017/18-as tanévben támogatni fogja. Fotó: etikaweb.uni-pannon. hu
A hazai felsőoktatásból intézményesen hiányzik a középiskolákban sikeresen működő, a hátrányos helyzetű tehetséges diákokat segítő Arany János Tehetséggondozó Program közvetlen folytatásának a lehetősége. A Pannon Egyetem úttörő jelleggel vállalkozott arra, hogy a programból érkező, az intézménybe felvételt nyert hallgatókat speciális hallgatói tehetséggondozó programcsomaggal támogatja.
A programcsomagban egyebek között hallgatói ösztöndíjak, támogatott kollégiumi elhelyezés, mentorálás szerepelnek. Az Arany János Tehetséggondozó Program folytatását jelentő hallgatói tehetséggondozó program kidolgozása érdekében az érintett dunántúli középiskolák intézményvezetőinek és diákjainak részvételével fórumot tartottak a Pannon Egyetemen, amelyen részt vett Sipos Imre közoktatásért felelős helyettes államtitkár is. A minden résztvevő által konstruktívnak és sikeresnek minősített fórumon elhangzott szempontok figyelembevételével a Pannon Egyetem kidolgozza az Arany János Tehetséggondozó Program folytatását jelentő speciális hallgatói tehetséggondozó programját, ami az elképzelések szerint a programból érkező hátrányos helyzetű tehetséges hallgatókat már a 2017/18-as tanévben támogatni fogja.
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…