Egy hat-hét fős csapat az elkövető. A csapat egyik tagja nyilatkozott portálunknak.
– Úton-útfélen azt hallani mindenkitől, hogy nyomasztóak, rémisztőek ezek a plakátok – mondta a névtelenséget kérő civil aktivista. – Már mindenki tudja, hogy mindez hazug propaganda, aminek az árát elkölthették volna ezer értelmesebb célra. Ezért még a büntetőjogi felelősséget is vállalva fogtunk tavaly a „hangulatkarbantartásba”. A nyugodt álmokért. A nyugodt közéletért. A nyugodt közbeszédért. A gyermekek és az érzékenyebb lelkű emberek védelmében. Egyszerűen kötelességünknek éreztük. Ezt diktálta nekünk a morális iránytűnk. Hozzánk hasonlóan országszerte százak, ezrek dolgoznak hónapok óta ebből az indíttatásból.
A veszprémi aktivisták háromszor járták végig a várost, tépték le a plakátokat és „alakították át”, matricázták ki a buszvárókban az üveg alatt lévőket.
– Az egész országot elláttuk matricával – árulta el az aktivista. – Az akciónkat támogatók több ezer matricát készíttettek. Budapestre is vittünk három szatyorral, és az ottani srácok ragasztották ki őket. Egy alkalommal még Márki-Zay Péter is kért tőlünk matricát, hogy kiragaszthassa Hódmezővásárhelyen.
A fotókat a csoport tagjaitól kaptuk
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…