A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tisztújító közgyűlése május 5-én Pósfai Mihályt, a veszprémi Pannon Egyetem egyetemi tanárát, a Környezeti Ásványtan Kutatócsoport vezetőjét választotta elnökéül.

A geológus professzor, aki 2010 óta akadémikus, mozgalmas időkben veszi át a posztot. A tudomány az egyik forró téma az országban, ahol gyorsan érdemi változásokat várnak, hogy visszanyerjék a kutatók szabadságát és az uniós finanszírozást. Az új elnök derűlátó, a konszenzus híve, ez kiderül a magazinunknak adott interjúból is.

– Turbulens időszakban veszi át a Magyar Tudományos Akadémia elnökségét, mozgásban az ország, de változások várhatók az egyetemeken és a tudományos életben is. Óriási a várakozás, mi lesz az Akadémiától 2019-ben elcsatolt és feldarabolt kutatóhálózattal? Visszakapja ezeket az Akadémia, vagy sem a HUN-REN-től (Hungarian Research Network)? Miközben azt is hallani, vannak kutatók, akik megtalálták a számításukat az új rendszerben, mások viszont rosszul jártak, például az ELTE-hez csatolt bölcsészet- és társadalomtudományi kutatóközpontok munkatársai. Hogyan lehet ezt a gordiuszi csomót megoldani?

– Akik a HUN-REN-hez tartoznak, a természettudományos és műszaki intézetek, ők se akarnak így maradni, mert ott sincs minden rendben. Tehát bizonyos dolgok működtek, vannak olyan elemek ebben a rendszerben, amit ők kedvelnek: szabadabb gazdálkodási forma, 6 évre kialkudott finanszírozási szerződés. Ezek működhetnek úgy is, ha az Akadémiához tartoznak valamilyen szinten. Most arról megy a nyilatkozatözön, hogy visszatérni az Akadémiához, vagy olyanokat mondanak, hogy „az Akadémia égisze alatt”, illetve „az Akadémia ernyője alatt”, ami jól hangzik, de a részletek döntik majd el, ez hogyan fog működni, hogy jó lesz-e a kutatóknak. Van egy olyan képzet az emberekben, hogy ha az MTA alá tesszük az intézeteket, akkor minden jó lesz. De ez nem így működik. Megfelelő garanciák kellenek az intézethálózatnak. A finanszírozást nyilván nem az Akadémia tudja biztosítani, hanem a kormány. Valamilyen szinten biztosan vissza kell, hogy kerüljenek a kutatóintézetek, hiszen az MTA vagyonát használják, az épületeket, a műszereket, tehát eleve oda tartoznak. Másrészt, ami a gazdálkodást illeti, a működési szabadságukat, azt szeretnék megtartani. Ez megoldható. Vannak olyan formák, ahol ez az intézményhálózat úgy tartozna az MTA-hoz, hogy van egy saját irányító testülete, amelybe az Akadémia is delegál tagokat. Tehát a tagok többségét maguk az intézetek adják. Ez a része a problémának viszonylag egyszerűen megoldható. Akivel beszéltem a HUN-REN oldaláról, ők ezt pártolták. A gond a négy társadalomtudományi és bölcsészeti kutatóközponttal van, amelyeket az ELTE-hez csatoltak és különösen méltatlan a helyzetük. Ők nagyrészt kimaradtak a béremelésből és súlyos finanszírozási gondokkal küzdenek. Nekik más a jogi státuszuk és szeretnének mindenestől az MTA alá visszakerülni, ragaszkodnak a kötöttebb formához, ezt ki kell dolgozni, hogyan legyen pontosan. A Magyar Tudományos Akadémia feladata, hogy koordinálja a tudományért felelős miniszter, a kormány és az intézetek óhaját. Júniusban tervbe van véve egy nagy kerekasztal, ahol kidolgozzuk a részleteit, hogy melyik intézet hogyan működjön. A programomban is azt írtam és azóta is azt állítom, hogy mindent meg lehet beszélni, érvekkel meg lehet győzni egymást, semmit nem kell erőszakkal keresztülverni. Ebben játszhat moderátori szerepet az Akadémia.

– Vannak a világban jó példák erre?

– A legtöbb esetben nincsen az akadémiáknak kutatóintézete. Ezt a speciális hazai körülményt nem lehet teljesen elvonatkoztatni a múlttól és attól a helyzettől, amiben most vannak az intézetek. Tehát nem lehet egy az egyben lemásolni például egy Max Planck intézeti struktúrát, amit sokan példaértékűnek tartanak, és ami teljesen önmagát kormányozza – de ott ez egy hosszú folyamat eredménye és ott a megfelelő finanszírozás is biztosítva van. Ehhez egy kis idő kell.

– Az előző kormány érthetetlenül több tudományellenes intézkedést is hozott. A győztes TISZA Párt új tudománypolitikát ígér, ahogyan az Magyar Péter miniszterelnök megnyilatkozásaiból is kiderült. Ismeretesek ebből már konkrétumok?

– Az első benyomások határozottan pozitívak. Nyilván arra még nem volt idő, hogy ez a gyakorlatban is látható eredményeket hozzon. De az mindenképpen figyelemre méltó, hogy a miniszterelnök (aki akkor még nem is volt miniszterelnök, csak leendő miniszterelnök) eljött az Akadémia közgyűlésére és ott elmondta, hogy a tudományt milyen fontosnak tartja, hogy hallgatnak a kutatók véleményére és megnövelik a tudományos kutatásokra fordított összegeket. Azóta a tudományos miniszterrel is találkoztam, Tanács Zoltán eljött a Magyar Tudományos Akadémiára, ez volt az első útja, ami megtisztelő. Meghallgatott minket, jegyzetelt, elmondta ő is a véleményét, konstruktív légkörben zajlott a találkozó. Azóta járt már az intézetek főigazgatóinál is. Tudtommal tájékozódik az érdekképviseleteknél, utána a tudományfinanszírozó hivatalnál.

– Visszatérő kritikája a Magyar Tudományos Akadémia munkájának, hogy „elefántcsonttorony”, hogy nem tudni milyen teljesítmények alapján privilegizált. Ön szerint hogyan lehetne a tudományos munka kommunikációját javítani?

– Ezek a kritikák részben abból fakadnak, hogy a nyilvánosság nincs tisztában vele, milyen sokféle funkciót tölt be az Akadémia, voltaképpen mit csinál. Ezért a kommunikáción mindenképpen változtatni kell, hogy nyitottabb legyen az Akadémia és a fiatalokhoz is megtalálja a kapcsolódási pontokat. Ehhez egy csomó eszköz létezik. Például újraindítjuk az MTA-podcastot, ahol tudományos eredményekről, témákról közérthetően beszélnek a kutatók. Remélem, hogy sokan fogják hallgatni. Felhasználunk korszerű eszközöket, hogy azokkal közvetlenebbül elérhessük a köztestület tagjait. A köztestület az a 19 ezer ember, akik PhD-vel rendelkező kutatók és kérték a felvételüket, ők mind tagjai valamilyen szinten az Akadémiának. Az ő megfelelő tájékoztatásuk, a visszajelzések fogadása, a közreműködés ösztönzése, ez mind része a programomnak. Azon kívül kisebb kutatói pályázatokat szeretnék indítani, a folyamatosan futó nagy projektek mellett néhány olyat, ami nem a csúcskutatókra van szabva. Nagyon fontos a csúcskutatás, annak a támogatása a legfőbb feladatunk, de gondoskodni kell azokról is, akik nincsenek olyan helyzetben, hogy nemzetközi kutatásokban kitűnjenek. Például azok az oktatók, akiknek rengeteg órájuk van az egyetemen. Nekik nincs idejük nemzetközi csúcskarrier kiépítésére, de attól még lehetnek kiváló ötleteik. Ilyen ötleteket díjazó kis összegű, rövid futamidejű pályázatokat is tervezek.

– Ön több tantárgyat is tanít a veszprémi Pannon Egyetemen, ahol sikeres kutatócsoportot is vezet. Az Akadémia elnökeként folytatja ezeket is, vagy búcsút int a mikroszkópnak és az ásványoknak?

– A tanításban átveszik a feladatköreim a munkatársaim. A kutatást azonban nem tudom teljesen itt hagyni, mert vannak olyan pályázataink, ahol én vagyok a témavezető, és ezt nem lehet lecserélni. Az a tervem, hogy négy munkanapon Budapesten dolgozom, péntekenként pedig Veszprémben.

Vezető képünkön: Pósfai Mihály, az MTA június 1-jén hivatalba lépő új elnöke optimista. Fotók: Gáti Kornél