Categories: KözéletÉletmód

ROMOK – Érted morgunk Veszprém, nem ellened

Mint egy dögkútba hajított, oszló tetem a királynék városának kellős közepén. Csúf, balesetveszélyes és mágnesként vonzza a szemetet évek óta.

Azt mondják magántulajdon, az önkormányzatnak nincsenek eszközei rá, hogy kikényszerítse a helyrehozatalt. Már hogyne lennének?!

Kisnyugdíjas ismerősünket kiszekálta a világból nemrég a hivatal egy omlásveszélyesnek minősített támfal miatt. Sok pénzébe került a javíttatás, de a kilátásba helyezett bírság összegét meghallva, nagy keservesen kiizzadta a rávalót. Szóval sántít ez az eszköztelenség szöveg, miközben épp egy ház készül összerogyni a szemünk előtt. De nem ez az egyetlen, ami bántja a szépérzékünket és méltatlan Európa kulturális fővárosához.

Nem kell nagyon messzire menni, hogy elszörnyedjünk a volt művelődési központ, a Dimitrov állapotán. Állítólag a Petőfi Színház ideiglenes játszóhelye lesz, amikor majd elkezdődik a színház-rekonstrukció. De mikor is? Készülődésnek egyelőre semmi jele, az épületet az enyészet és szemétbűz lengi körül.

Igaz, ami új, az is nézhet ki ramatyul. A Pajta utcai parkoló mellett Csernobil ihletésű, befejezetlen betonszarkofág éktelenkedik ugyancsak hosszú ideje. Két évvel ezelőtt nejlonfólia került a szerkezeti nyílásokra, de mostanra elintézte őket a bakonyi szél. Gaztenger, sitthalmok, rozsdásodó vasak – szinte szánalmas, ahogyan a VeszprémFest idejére megpróbálják elrejteni mindezt szem elől.

Remélve, hogy majd a Séd-parti sétányon elfelejtjük a látványt, ott mindjárt a hajdani Malom borozó állja utunkat. Koszlott vakolattal, elöregedett nyílászárókkal, elgazosodva, szemetesen. Valamikor a nyár elején felcsillant a remény, munkások bontották el a belső falakat, úgy hírlett, hogy jövő tavaszra újra kinyit a régi malom. Azóta semmi, csak a pusztulás.

A Fenyves utca elejéről a városközpontba vezető lépcső állapotára egy olvasónk hívta fel a figyelmünket. Régóta le van zárva, pedig sokan használták és használnák. Félhivatalos értesülésünk szerint a lépcső közepe táján egy ismeretlen eredetű üreget fedeztek fel, aminek a feltárása, majd annak függvényében a lépcső statikai megerősítése milliókba kerül. Érdemes lenne áldozni rá a város jövő évi költségvetéséből, hisz mostanában trendi a gyalogos közlekedés meg a sportos életvitel.

A belvárosból a Dózsavárosba vezető Jókai utcában sorjázó családi házak évek óta épülnek, újjáépülnek. Kivéve az időtlen idők óta romosan álló épületet a „hosszúutca” elején, és az utca túlsó oldalán levő, egykor szebb napokat megélt, két villaépületet.

related

S. Bonnyai Eszter

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago