Szerdától a Netflix kínálatában is látható a mozikban tavaly novemberben bemutatott Semmelweis című játékfilm. A vegyes kritikai fogadtatás ellenére én úgy érzem, nem hagy közömbösen Koltai Lajos filmje. Behúz a történetbe, izgulok a magyar orvos küzdelmén, holott ismeretes a végkifejlet. Az viszont igaz, hogy nem annyira a rendező, mint a színészek érdeme az élmény.

Koltai Lajos rendező profi hatásokkal dolgozik, kizárólag már bevált eszközöket használ, semmivel sem akar többet az anyák megmentőjéről szóló jól ismert történet elmondásánál. Nyíltan vállalja a visszatérést a jó öreg hollywoodi sémákhoz, vagy azt is mondhatnám, hogy a régi magyar film eszközeihez. Ugyanakkor mégis korszerű filmes nyelven, a mai technikai lehetőségeket felhasználva meséli el a legendás magyar orvos küzdelmét a halálos kórházi fertőzéssel, amely kíméletlenül tizedeli a bécsi klinikán szülő nőket.

Az 1847-ben Bécsben játszódó történet két keretpontja – a kezdet és a befejezés – a giccs határán egyensúlyoz. A kezdő jelenetben a csendőrök erőszakkal vonszolnak be a klinikára egy előlük menekülő, a fájdalomtól ordító utcalányt. Egyből megértjük, erre a klinikára önszántából senki se megy be, csak akit visznek, mert ott valami titokzatos járvány következtében szinte mindenki meghal. A karizmatikus orvos határozott fellépésével megnyugtatja az utcalányt, aki vesztére hisz neki és ott pusztul el gyermekágyi lázban. A főhőst megérinti ez a tragikus eset és még inkább arra sarkallja, hogy már-már megszállottan keresse a kór okát, és a korabeli gyakorlattal szembeszállva bevezesse a fertőtlenítő kézmosást.

A címszerepben Vecsei H. Miklós bebizonyítja, hogy valóban kitűnő színész. A magyar orvos az ő alakításában válik olyan személyiséggé, akinek hőstörténetével, lázadásával a néző azonosulni képes. Az átszellemült arcával, kíméletlen kirohanásaival képes annak a kivételes szellemi tehetségnek az érzékeltetésére, ami a munkájának élő orvost jellemzi. A meg nem értett zseni figurájának felépítésében nem kerülhet el a szerepsémához kapcsolódó minden manírt, de sokat belead önmagából.  A kritika felrója a filmnek, hogy csak negatív, illetve pozitív hősökben gondolkodik, ami szerintem nem így van, hiszen éppen Vecsei esetében is látjuk, hogy a zsenialitás egyáltalán nem problémamentes, mert például érzelmi fogyatékossággal párosul. Látjuk az orvost kapcsolatok híján magányosan gyötrődni. Egy fiatal osztrák bába (Nagy Katica) tart ki mellette, s válik társává nemcsak a munkában, de a szerelemben is.

Jó, persze az első tíz perc után kiderül, hogy ki a jó és ki a romlott. De azért Vecsei ellenpólusát, a karrierista fiatal dandyt alakító Kovács K. Tamás sem csak egy regiszteren, nem csak egy grimasszal játszik, mint ahogy a Telex kritikusa írja. Egész személyiségében hozza az intrikust, akiben, a jól láthatóan kíméletlenségen kívül, szerintem vannak más, izgalmas adottságok is. 

Ahogyan a klinika igazgatóját alakító Gálffi Lászlónak is már a tekintete, a gesztusai is sokkal beszédesebbek annál, mint hogy fekete-fehér ábrázolást emlegessünk. Benne van ebben az alakban egész Közép-Európa a problematikus karrier lehetőségeivel, társadalmi neurózisaival, nacionalizmusával vagy legalábbis a magyarok megvetésével. Bár ő a magyar zseni legnagyobb gáncsolója, mégis ő lesz az, aki kegyet gyakorol, és engedélyezi az újfajta protokollt a fertőtlenítő kézmosással, és ő törik meg a magyar orvos felfedezése nyomán, amikor rájön, hogy saját lánya haláláért is felelős.

A film utolsó nagyjelenetében a bírósági tárgyaláson egy nő elkiáltja magát: Éljen Semmelweis, az anyák megmentője! Szinte operába illő banális befejezése a realistán összerakott heroikus történetnek. Ez kell ahhoz, hogy mindenki lássa, a gonoszok meglakolnak, a jók pedig elnyerik méltó jutalmukat.

Bírálói talán azért is csalódtak Koltai Lajos alkotásában, mert többet vártak a történelemleckénél. Hiszen, ahogy a Telex már idézett kritikusa írja: „Semmelweis Ignác élete abszolút filmre kívánkozó történet, tele máig nem tisztázott részletekkel. Olyan életút, amiben benne lett volna egy Oppenheimerhez hasonlóan megszállott, a környezetével folyamatosan konfrontálódó, ellentmondásos figura bemutatása. Ehelyett Koltai Lajos filmje annyira kiszámítható hőstörténet lett, hogy egy idő után sportot lehet űzni abból, mennyire pontosan tudjuk megjósolni a következő percek történéseit.”

Engem ez lehet, hogy azért nem zavart, mert élveztem a színészek játékát, amit mégiscsak Koltai profizmusa, bombabiztos ízlése tett lehetővé. Vecsei H. Miklós és Kovács K. Tamás a magyar film új csillagai, akik nem egyszerűen csak jó színészek, akik szerepeket játszanak, hanem önmagukat adják zabolátlan fiatal energiájukkal. Vecsei a nyíltszívű, átszellemült tekintetű idol, Kovács pedig a hős-antihős egyben, a kordában tartott mélységeivel.

Vezető kép forrása: Forbes.hu