A kép egy korábbi rendezvényen készült. Fotó: Laczkó Dezső Múzeum
A Laczkó Dezső Múzeum május 19-én, szombaton 9 és 16 óra között rendezi meg a III. Veszprémi Honvédelmi Napot. A program a múzeum szervezésében, a Magyar Honvédség alakulatainak, hagyományőrző csoportoknak és magánygyűjtőknek a közreműködésével valósul meg. A múzeum kiemelt szervezőtársa az LHSN.hu.
Az egész napos seregszemle során a látogatók megismerkedhetnek a múltbéli és a jelenkori katonaélet eszköztárával, tárgykultúrájával, érdekes relikviákat és modern katonai használati tárgyakat tekinthetnek meg és próbálhatnak ki. Hasznos ismertekkel és élményekkel gazdagodhatnak az ingyenes programra kilátogatók.
A III. Veszprémi Honvédelmi Nap ünnepi megnyitóján a résztvevőket S. dr. Perémi Ágota múzeumigazgató köszönti. A rendezvényt Takács Attila dandártábornok, a MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka nyitja meg. Az ünnepélyes megnyitó keretein belül megemlékező beszédet mond Szűcs József ezredes. Az ünnepi programon közreműködik a Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekar.
Az első kiemelt programelem a veterán járművek felvonulása. A járművek a Török Ignác utcától egészen az Óváros térig közlekednek, ott is lehetőséget adva a járművek megtekintésére.
A megnyitót követően kezdődnek a tematikus programok: alaki bemutató, előadások, tárlatvezetések, hagyományőrző katonai szituációs bemutatók, például Kositzky Attila nyugalmazott altábornagy előadása, vagy a rajtaütési bemutató ellenséges harci helikopteren, VIP személy kimenekítése, Rainer Pál tárlatvezetése a tanulmányraktárban militária gyűjteményében.
A nap folyamán kiállítók, hagyományőrző csoportok és a Magyar Honvédség egységeinek katonái várják a látogatókat. A gyerekeket és családokat katonai totóval és gyermekfoglalkoztatóval várják a szervezők. A helyes megfejtést adók a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Toborzó és Érdekvédelmi Központ támogatásával értékes ajándékokat kapnak. A napot a Gyöngyhalász latin zenekar koncertje zárja.
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…