A politika turbóüzemmódra kapcsolt, azonban az emberek egy része hálás, ha lassúbb történetek részese lehet. A Veszprémi Petőfi Színházban megtehették, amikor a színházi legendák meséltek a Mellettem az utódom, avagy Hyppoliték duplán programon.

A nézők végtelenül hálásak voltak a Rátonyi Róbert Operettfesztivál nyitónapján Molnár Piroskának, Szacsvay Lászlónak, Frajt Editnek, Borbás Gabinak, akik éjszakába nyúlóan meséltek a 36 évvel ezelőtti Hyppolit, a lakáj előadásról.

Mindannyian végignézték a Petőfi Színház Hyppolit produkcióját, majd közösen ültek a színpadra, emlékezni-mesélni.

Ma, amikor ismét összecsaptak a viták: szükséges-e durva eszközökkel, mesterségesen feszültséget gerjeszteni a hitelesebb alakítások érdekében? A közönség lubickolt a művészek vallomásaiban. Ezekből egyértelműen kiderült, anno Verebes István rendező kedvesen, nyugodtan, szeretetteljes légkörben dolgozott a Játékszínben a Hyppolit, a lakáj minden szereplőjével. Olyannyira, hogy ők negyven év után is tartják a kapcsolatot egymással, odafigyelnek a másikra, bensőséges kapcsolatuk még inkább erősíti színházi legendák státuszukat. Molnár Piroskával egyetértettek a fővárosiak: ünnep volt minden este, amikor együtt játszottak. Szacsvay László szerint az a ritka előadás-sorozat „futott”, amikor senki nem irigyelte a másikat, egyikőjüknek sem jutott az eszébe elrontani társa poénját. Mindannyian hangsúlyozták: a vígjáték a legnehezebb műfajok egyike, annak kényes egyensúlyára vigyázni kell. Ha a stílus következetes, pontos mérlegelés folyik a színpadon, a közönség hiteles karaktereket, valódi szituációkat érzékelhet. Nincs bolondozás, nem lehet helye a laza, félvállról vett szerepfelfogásnak. Borbás Gabi utalt a nagy elődökre, az 1931-ben forgatott film művészeire: Csortos Gyula, Kabos Gyula, Jávor Pál poénjait, hangsúlyaikat, hanghordozásukat a közönség ma is méltányolja, holott eltelt azóta egy évszázad.

– Ehhez a történet is nagyban hozzájárul – tette hozzá Molnár Piroska, utalva Molière Úrhatnám polgár című színművére, amely a népszerű darab ihletője volt a múlt század huszas éveiben. A kivagyiság, a rangkórság ma éppúgy érzékelhető, mint XIV. Lajos korában. Figyelmeztető mondatát – „alapjában minden ember arisztokrata, csak van, akinek sikerül annak is születnie” – sokak ma is meghallhatnák.

A Petőfi Színház művészei: Módri Györgyi, Kőrösi Csaba, Szederjesi Teodóra az előadást megelőzően az átlagosnál jobban izgultak „pesti” kollégáik látogatása miatt, elfogódottan léptek a színpadra, de az a függöny fölhúzása után egy pillanat alatt eltűnt. A közönség pedig hálás volt, állva ünnepelték a társulatot. Ebből a hálából jutott az idős művészeknek is, akik az éjszaka közepén vállalták az utazást. A színházi legendák, a dupla Hyppolit szereposztás minden művészének ünneplése éjféli vastapsba torkollott.

A már nem egészen fiatal korosztály tagjai jöttek el a találkozásra. Arcuk kipirult, fáradtságnak nyoma sem látszott rajtuk, felvillanyozta őket az élmény. Két bájos ifjú művészpalánta óhaja megható kívánság volt: ha ennek a tapsnak és szeretetnek csak a fele lehetne a mienk harminc év múlva…

Vezető képünkön: Szacsvay László és Kőrösi Csaba, Schneider megformalói mellett Frajt Edit és Szederjesi Teodóra, a két Terka. Fotók: a szerző