SZUBJEKTÍV – A végső igazság

A hétvégén magam is végigjártam szeretteim sírját, közben a temetőkben sétálva a szemembe ötlött – aminek eddig nem tulajdonítottam jelentőséget –, hogy milyen felesleges és ízléstelen társadalmi különbségek vannak a holtak között is.

Pedig aztán éppen mindegy, hogy életed végeztével egy hamvszóróban vagy sírban végzed, mindegy, hogy egy fakereszt, táblácska, sírkő vagy éppen tizenöt milliós családi kripta a végső nyughelyed. És mindegy, hogy a síron drága koszorúk vannak felpúpozva, hiszen a mécsesek vagy egy szál virág is jelzi, hogy valaki még emlékszik arra, amit mi életnek hívunk és hogy annak mi az igazsága – a legvégén.
Ott már mindannyiunkra ugyanaz vár, lehettél életed során gazdag, mindenek felett álló hatalmasság vagy egy csóró igahúzó, odaát a feltétel nélküli egyenlőség vár ránk. És a rossz hír, hogy ha rövidke földi léted során nem alkottál maradandót, nincs benned megbújva egy Petőfi, Arany, Kossuth, vagy éppen egy Lee Harvey Oswald, akkor emléket csak az utódaidban hagysz, ami a legjobb eséllyel is halálod után 50 évvel feledésbe merül, az emlékeddel pedig a 15 millás kripta, a korhadt fakereszt és a gránitemlékmű is ugyanoda kerül, ahova a tested 50 évvel korábban.

Szóval, ha nem tudsz életed során jó emberé válni, halálod után egyáltalán nem lesz esélyed rá, ha nem vagy képes léted értelmét még addig befolyásolni, míg élsz, akkor azt halálod után már egyáltalán nem fogod, mert odaát nem számít ki voltál földi életed során.

Nyéki Roland