SZUBJEKTÍV – Hadik: ez nem a mi történetünk és kultúránk

A Magyar Mozgókép Fesztiválon tegnap este láthatta a közönség a Hadik című magyar történelmi kalandfilmet. Alább egy nézői véleményt olvashatnak a Szikora János rendezte filmről.

A huszáros Hadik, ami attól huszáros, hogy 30 lóval és 60 emberrel leforgatod egész Európát. Ez van, „Andrásbáttyám”!

Azt senki ne kérdezze, hogy 2023-ban miért nem telik sem Bécs, sem Berlin, mint birodalmi központ, vagy az uralkodók pompájára, de még egy rendes hadsereget „megsziágyíájozni” se sikerül egy egész estés, történelmi, kosztümös mozifilmben.

Komolyan, egy meghúzott költségvetésű netflixes sorozatban több szereplő van egy kezdő kocsmai verekedésben, mint itt az a 15 ló, ami beveszi Berlint. (Jah, akinek lelőttem a poént, a törikönyvvel vigasztalódjon, bocsi!)

De mitől is lesz ez huszáros, ha nincs korabeli díszlet vagy nagy csata és tömeg?

A felsoroltak helyett a Jóóóóóskát kell így, modorosan sokszor elmondani, mert ettől lesz magyar, és kiderül, hogy furfangos, de mégis becsületes, szavatartó huszár. Igazából a német kislányok is csak néznek a filmben, hogy milyenek a magyarok. Mert ebből a filmből „má’ bizisten” számomra sem derült ki. Ja és még „akeservit” is mondanak a magyarok.

Mondjuk nem gyakran fürödnek, amíg végiglovalnak a kontinensen oda-vissza.

Amúgy a karakterek és motivációk kidolgozatlanok, és a Tenkes kapitányában is jobban működnek a csaták és a poénok. A filmben néha tragikomikusnak hat mindkettő. Nem igazán tudom, hogy az operatőr, a rendezés, a forgatókönyv, vagy a zene az oka, de nekem nem állt össze ez az egész. Hiába, nehéz műfaj ez a történelmi romantikus.

Pedig veszettül lovagolnak, kardoznak. Látszik, hogy szegény színészek sokat gyakoroltak. Ám valahogy a Hadikban pont olyan kaotikus minden, mint általában a magyarok a XVIII. században (is).

Szóval, mitől magyar a huszár? „Akeservit”! Megvan: rengeteg vágta és műkardcsattogtatás. Ha lett volna egy gyűrűjük, esküszöm, Mordorig elvágtatnak.

Mondjuk semmi történelmi támpontot vagy térképet, viszonyrendszert nem kapunk az 1700-as évekről: hogy honnan hova és minek megyünk „Andrásbáttyám”, de folyamatosan megyünk. Szóval csak igyekeznek szegények, mint a szittyák egykoron.

Az van, kedves NERtársak, hogy futószalagon gyártjátok ezeket a méregdrága, nagynemzeti filmeket, de ez a sok kurzusszemét akkor se lesz film, tudjátok, olyan nagybetűs film, ha a huszár bajszáról csöpög az izzadság.

Nem azt mondtam, hogy nem lehet megnézni, de aztán soha nem akarod újranézni.

Mert hiányoznak belőle azok, akik tudnak profin forgatókönyvet írni, rendezni, fényképezni. Illetve nem csak profin, de meglepően, virtuózan, korszakalkotóan, szellemesen és jellemesen! A tehetségek, akiket elüldöztetek, letiltottatok, rászálltatok, akik már külföldön érnek el sikereket mind, igen, ők a politika nélküli szakma, amelyet ti egy évtizede eltöröltetek. Bizony látszik de huszárosan, hogy ezek az emberek hiányoznak ezekből a filmekből, a mi magyar zsenijeink.

Pedig az egész kurzus célja (idézem): „Elmesélni a mi történeteinket, amit helyettünk nem mesél el senki”.

Ez a mi „kultúránk”, ezt hallom, ilyeneket csattogtatunk mindig. Ettől mászok falra. Mi, a különleges nép. Hát megmondom „Jóóóskaa” huszárosan: értem én ezt, de miért mesélitek el szarul és nagyon drágán?

Mert szerintem meg nem ez Hadik, ez nem a mi történetünk és kultúránk.

Hujder Balázs

A vezető képen egy kocka a Hadik című kalandfilmből. Fotó: Takács Gergely