Sport

SZUBJEKTÍV – Hogyan tovább veszprémi futball?

A videót – amit erre a linkre kattintva tudnak megnézni – szinte napra pontosan két éve készítettem a veszprémi városi stadionban. Akkor kezdték el lerakni az élőgyepszőnyeget. Élmény volt látni az újra zöldellő futballpályát.

Nem elfeledve persze azt a pillanatot, amikor az előző edző, Pető Tamás kaszával a kezében szemléltette, hogy mivé lett az NB III-as csapat otthona. És arra is emlékezve, hogy a szurkolóknak Ajkára kellett kísérniük a csapatot a „hazai” meccsekre. Az együttes végül a pápai stadionban nyert bajnoki aranyérmet, kiharcolva az osztályozót az NB II-be jutásért. Azt a meccset egyetlen góllal az a Nyíregyháza nyert meg, amely azóta egy vadonatúj stadionban az NB I-ben játszik.

Romló pályaminőség

Az utóbbi napokban a VLS Veszprém csapatkapitánya, Somogyi Richárd asszisztens edző és a megyeszékhely stadionjába érkező vendégegyüttesek szakvezetői is szóvá tették a pálya minőségét. Azt mondták, hogy ez méltatlan ahhoz a klubhoz, amely az utóbbi években hat bronzérmet is nyert.

Visszatérve a videóhoz. A beruházás mintegy negyvenmillió forintba került, amit a város cége, a VKSZ Zrt. fizetett ki. Ebben benne volt a vízelvezetés és az automata öntözőberendezés kiépítése is. Röviden: kiváló minőségű játékteret vehetett birtokba a felnőtt futballklub.

Havonta egymillió forint

Ma – végigsétálva a pálya mellett – láttam, hogy még nincs minden veszve. Orvosolható a probléma. Ám ha nem kapja meg hamarosan a teljes körű gondozást a gyepszőnyeg, akkor bizony a negyvenmillió forint ablakon kidobott pénz lesz. A füvet folyamatosan kell locsolni, műtrágyázni, lyuggatni, felülvetni, a talajt lazítani kell, hogy megőrizze eredeti állagát. Ami kikopott, azt muszáj újra gyeptéglázni. Ez csak néhány feladat a mintegy húsz közül, amely megoldandó lenne a kiváló minőség fenntartásához. A lényeg: márciustól azért több törődést érdemelt volna a futballpálya.

A klimatikus viszonyok, az erősödő felmelegedés miatt nagyobb a vízigénye a gyepszőnyegnek. Mivel csak vezetékes vizet tudnak használni, ez alaposan megnöveli az egyébként is magas fenntartási költségeket. Érdeklődve más kluboknál, kiderült, hogy havonta mintegy egymillió forintba kerül egy ilyen zöldfelület teljes karbantartása.

Átadták, de nincs kész

A sportuszoda mellett kialakított futballpályáknál más a helyzet. Ott fúrt kút van, ezért ott ragyogóan karbantartott, gondozott az élőfüves pálya. Viszont befejezetlen a már hét éve elkezdett projekt. Sok minden hiányzik még ahhoz, hogy legalább harmadosztályú bajnoki mérkőzéseket rendezhessenek abban a félig kész létesítményben. Igaz, Ovádi Péter a kampányában – amire eljött párttárs barátja, Bánki Erik, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja is – bemutatta a kész tervet Megnézték, hogyan lehetne befejezni…

A képen balról jobbra: Bánki Erik, Ovádi Péter és Porga Gyula polgármester. Fotó forrása: vehir.hu

Mindezek tükrében meggyőződésem, hogy Veszprém felnőtt futballsportja több szempontból is felülvizsgálatra szorul – különös tekintettel a finanszírozására. A bajnokságból még négy forduló van hátra. Utána gondolkodni kell azon, hogyan tovább veszprémi futball. Egy biztos: csak önkormányzati támogatásból még az NB III-as szereplés is nehezen megoldató, nemhogy a fejlesztések befejezése…

A vezető képen a kapu előtti fűmentes pályarész. Fotók: Veszprém Kukac

related

Donát Tamás

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago