Idén nem szavaztam az Év Sportolóira. Etikai oka is van. Hiszen tavaly jeleztem Szöllősi Györgynek, a hazai sportújságíró szövetség elnökének, hogy húzzanak le a közösség listájáról. Úgy tűnik, nem tették meg, mert folyamatosan küldték az SMS-t, hogy szavazzak. Még az utolsó órákban is jelezték, hogy él a lehetőség. A másik ok, hogy elfogult lennék a veszprémi sportolókkal, edzőkkel. Ami természetes.

Nem változott a véleményem, nekem továbbra is tetszik, hogy méltó, ünnepi körülmények között köszöntik a legjobbakat. Évente egyszer megérdemlik, hogy így együtt, közösen reflektorfénybe, fókuszba kerüljenek, akik nagy sikereket szereznek a nemzetnek, óriási boldogságot a sportszerető magyar szurkolóknak. 

Az sem érdekel, ha a rendezéssel ebből valakik anyagi hasznot húznak. Sokak összehangolt, rengeteg munkája egy ilyen produkciót összerakni, létrehozni, megrendezni, színpadra állítani. Voltaképpen az sem nagyon foglalkoztat, hogy év sportolói között, a kiválasztott három közül ki a végső győztes. Mert igazából bármelyikük lehetne. Ahogy a Prima díjasokat, nemzet színészeit, sportolóit, legjobb művészeit, zenészeit is megválasztják, sorrendbe állítanak valakik, valami alapján. És utána megy a vita, időnként bárdolatlan stílusban, hogy ki miért nem érdemelte meg, kinek kellett volna helyette átvenni a legjobbnak járó díjat. Ahány elismerés, annyi vélemény. Pro és kontra, így volt/van most is.

Engem sokkal jobban érdekelnek a nüanszok, az apró, kicsi különbségek. Maradjunk most csak a veszprémi jelölteknél. A nyílt vízi úszó olimpiai és világbajnok Rasovszky Kristófnál és edzőjénél, Szokolai Lászlónál. Tényleg kíváncsi lennék, hogy milyen szavazatarányban és miért alakult ki ez a végeredmény Kós Hubert, Milák Kristóf és Rasovszky Kristóf között. A végtelenségig lebutítva a történetet: Milák Kristóf száz méter pillangón, Kós Hubert kétszáz méter hátúszásban szerzett olimpiai aranyérmet steril medencében. A mi fiúnk, Rasovszky Kristóf viszont 10 kilométert teljesített, időnként árral szemben, a szaros Szajnában és győzött! És akkor itt a végeredmény: 1. Kós Hubert 1060, 2. Rasovszky Kristóf 874, 3. Milák Kristóf 685 pont.

Most nézzük az edzők virtuális vetélkedőjét. Nagyon szeretem a győztes Golovin Vlagyimirt. Nagyon messziről indulva, junior világbajnok lányokból rakott össze Európa-bajnoki bronzérmes felnőtt női kézilabda-válogatottat. Kiváló, remek ember. Nagyszerű edző, aki évek alatt nagy munkát rakott ebbe a sikerbe. De eredményesség jegyében a közelébe sincs Szokolai Lászlóhoz, akinek másik tanítványa, Betlehem Dávid olimpiai bronzérmet nyert. És Sárkány Zalán versenyzője világbajnok lett rövidpályás úszásban nyolcszáz méteres gyorsúszásban. Ezek ismeretében aztán nálam nem az év sportpillanata Csoboth Kevin győztes gólja a skótok ellen a futball-Európa-bajnokságon. Hanem, amikor Rasovszky már olimpiai bajnokként bevárta a harmadikként célba érkező klubtársát, Betlehem Dávidot és összeölelkezve elmerültek a párizsi folyóban. Az edzők versenyében 1. Golovin Vlagyimir 829, 2. Szokolai László 538, 3. Dancsházy-Nagy Tamás (vívás) 429 pont.

Igaza van a veszprémi kiváló atlétikai szakembernek, Koós Hutás Lászlónak, aki az év sportolói gála kapcsán azt kommentelte, hogy az almát a körtével nem lehet összehasonlítani. Mármint egy csapat sportág edzőjének az eredményét az egyéni sportágat irányító szakvezető sikereivel. Egy év múlva újra jönnek az érvek és ellenérvek. Megint lehet értékelni, vitatkozni.   

Vezető kép: Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány (női kézilabda). Fotó: Cseh Péter