Az impresszumot is elolvasom néha, amelyben benne foglaltatik, hogy ki a kiadó, ki szerkeszti az újságot, ki felelős a tartalomért. Istenem, ha a szegény, nagyon fiatalon elhunyt lapalapító főszerkesztő, Kovácsi Miklós látná, mivé vált a város hetilapja, biztosan kihúzatná onnan a nevét. Ő igazi profi volt. Tudta, hogy újságot írni, készíteni szakmai feladat. Ennek szellemében kereste a munkatársait. A második oldal alján, a legapróbb betűkkel szedett sorokban most csupán a kiadó neve szerepel. Felelős szerkesztő nincs megnevezve, csak annyi, hogy „szerkeszti: a szerkesztőbizottság”. És van ott még egy furcsa figyelmeztetés: a kiadó nem fogad politikai hirdetéseket. Majd meglátjuk, hogy a jövő évi európai uniós, de különösen az önkormányzati választások kampányában is így marad-e. Hiszen a kormánypártok ötödször is nyerni készülnek Veszprémben, az ellenzék meg négy vereség után szeretné leváltani őket. Ehhez mindenkinek szüksége lesz a létező összes médiafelületre, még a 7 Napéra is. Akkor is, ha a képviselőjelöltek és a programjaik bemutatása pénzbe kerül.
De a választások még odébb vannak. Ami viszont most van, az nagyon lehangoló. Megszűntek, eltűntek az újságírói műfajok. Sokszor nincs jegyzet, publicisztika, riport, interjú, ami színessé, változatossá, olvasmányossá, érdekessé tenné az újságot. Amiért érdemes lenne kézbe venni, lapozgatni, olvasni. Eltűnt az újságírók neve, a cikkeket csak monogramokkal jegyzik a szerzők. Már régóta amolyan esemény „utánkövető” újság a veszprémieké, mire megjelenik, a hírek rég fenn vannak a netes felületeken, a televízióban. Amíg volt Méz Rádió, ott is. De már az sincs. A hetilapnak egyáltalán nem ez lenne a feladata, funkciója. Hanem az, hogy háttér-információkat, hiteles elemzéseket adjon a Veszprémben történtekről, és gondolatokat ébresszen az olvasóban. Persze egy hetilapot valódi tartalommal megtölteni igazi szakmai kihívás, komoly feladat. A 7 Napnak pedig se főszerkesztője, se profi újságírói nincsenek.
Azt már csak mellékesen említem, hogy a legutóbbi számban sportos írásokat, értékeléseket sem találtam. Vajon mit szólnak ehhez a klubok, csapatok, sportolók, akik közül sokan hétről hétre kiválóan teljesítenek, mégsem írnak róluk semmit.
Az egykor szebb napokat látott, kedvelt Veszprémi 7 Nap fölött minden tekintetben eljárt az idő. Ezért a tartalomért ablakon kidobott pénz az a harminc millió.
Donát Tamás
Vezető kép forrása: journality.hu
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…