A Hegyről az első emlékem a Kláritól van. Az akkori falunkból minden nap egy másik faluba jártam óvodába busszal. Reggelente…
Ha történelmileg szeretnék hű lenni, Mamámról kétféleképpen kellene írnom: Mama, aki nekem volt és Somlainé, a nő, feleség, anya. De…
A Hegyen a jövendőbeli házam helyét gyíkokkal kerestettem meg. A megfelelő telket gyíkok jelezték, választották ki, és néhányan közülük a…
A gimnáziumi éveim, ha akarom, egy oldalon is elférnek, csak néhány dologra és emberre emlékszem, szerintem szándékosan. Az elsőben (az…
Holnap az apósomhoz megyek, a vadonatúj piros autómmal. Külföldi apósom van, és senki nem beszél már vele, csak én. Az…
Az életben való folytonos talpra landolást – saját tapasztalataim szerint – semmi nem segíti annyira, mint ha az embert ötévente…
Az egri vár templomoltára – az egész templom is, de leginkább az oltár helye – varázshely. Egyike azon réges-régi helyeknek,…
Mikor ezt a könyvet elkezdtem írni, még hetente repültem valahova, most ritkábban, de még mindig elég sokat. Munka miatt főként,…
Szerencsémre munkát soha nem kellett nagyon keresnem, sőt, a hollywoodias karrierem fő szekérfutási idején rendszeresen fejvadásztak rám, huszonöt évesen már…