Januártól 15 százalékos lesz a nyugdíjemelés, februárban utalják a 13. havi nyugellátást. A miniszterelnök videón üzente, a Magyar Közlöny ma…
Magyarországon 43 százalékkal drágult az élelmiszer egy év alatt, csaknem háromszor annyival, mint az euróövezetben. Ennek oka a gyenge forint…
Több mint kínos, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, akit Orbán Viktor egykor a saját jobb kezének nevezett, súlyosan…
Veszprém városában decemberben 741 ezer forintos átlagos négyzetméteráron kínálták eladásra a lakóingatlanokat. A kisebb városokban 838 ezer, a községekben 779…
Csak a lakosság tájékoztatásával és pénzügyi ismereteinek bővítésével van esély arra, hogy a jövőben az emberek felelősen döntsenek a sorsukról.…
Átlagon felüli turbulens évre számíthatunk jövőre – állítják a jósok, mintha összebeszéltek volna. A háború nem ér véget, lesznek, akik…
Az izmos béremelkedés ellenére az infláció egy év alatt 2,5 millió forintot vett el a lakásvásárlásban gondolkodó családoktól. Ennyivel kisebb…
Összehasonlítva a megélhetési költségeket kiderül, hogy itthon és külföldön is legalább 5000 euró kell(ene) egy négytagú családnak ahhoz, hogy gondtalanul…
„Kezdem úgy érezni magam a boltban, mint egy kiállításon” – írta ismerősöm a közösségi hálón, amihez az ő ismerőse hozzáfűzte:…
Előre megíratta a mesterséges intelligenciával Orbán Viktor évértékelő beszédét a Telex. Nagyjából stimmel, hiszen a politikusok évértékelő beszédei sablonosak. Na…
Nagyjából egy éve álmomban nem gondoltam volna, hogy akciós élelmiszereket lesek. Hogy az évtizedek óta szokásos luxuscikkek mellé majd olyanok…
Miközben egyre több daganatos beteget diagnosztizálnak hazánkban, és többen is halnak bele a rákba itthon, mint az EU más országaiban,…
A kormány tavaly 44 milliárd forintot költött fideszes propagandára, jórészt az Európai Uniót szidalmazó plakátokra és hirdetésekre. Természetesen mindezt a…
Bár a hazai élelmiszer-infláció rekorder az uniós mezőnyben, a magyarok egyre kevésbé a Fidesz gazdaságpolitikáját, sokkal binkább Brüsszelt okolják a…
Infláció van, mindennek megy fel az ára, megmutatkozik ez a nyaralás költségeiben is. Előrejelzések szerint akár 40 százalékos drágulás is…