Pannon Egyetem

PANNON EGYETEM – Megy vagy marad a Georgikon?

Szükségtelennek tartja Balog Zoltán miniszter közös megkeresését Porga Gyula polgármester. Ezért visszautasította Kész Zoltán együttműködési javaslatát a Pannon Egyetem, illetve…

9 év ago

PANNON EGYETEM – Új hallgatói tehetséggondozó program indul

A hazai felsőoktatásból intézményesen hiányzik a középiskolákban sikeresen működő, a hátrányos helyzetű tehetséges diákokat segítő Arany János Tehetséggondozó Program közvetlen…

9 év ago

A TUDOMÁNY KULTÚRÁJA – Freund Tamás előadása

A tudomány kultúrája című sorozat tizenhetedik rendezvényén Freund Tamás akadémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, a Kísérleti Orvostudományi…

9 év ago

EGYETEM – Továbbra is bizonytalan a keszthelyi kar sorsa

Szakmailag indokolatlanul, hamis érvekre alapozva akarják elcsatolni a keszthelyi Georgikon kart a Pannon Egyetemtől – hangsúlyozta parlamenti interpellációjában Kész Zoltán.…

9 év ago

LEVÉL – Harcolunk az egyetemért

Kész Zoltán országgyűlési képviselő ma délután arról tájékoztatta a sajtót, hogy megkéri Veszprém korábbi országgyűlési képviselőit, korábbi és jelenlegi polgármestereit,…

9 év ago

KÖZGYŰLÉS – Vége a sztorinak?

Mint várható volt, a veszprémi önkormányzat közgyűlésén az egyetlen fajsúlyos kérdéscsoport a Pannon Egyetem további sorsának firtatása volt. Napirend előtt…

9 év ago

KÖVETELÉS – Ne lehetetlenítse el a kormányzat a Pannon Egyetemet!

Kész Zoltán országgyűlési képviselő kezdeményezésére tizenöt köztiszteletben álló közéleti személyiség – professzorok, egyetemi oktatók, Veszprém egykori polgármesterei, a megyei közgyűlés…

9 év ago

PANNON EGYETEM – Várakozó állásponton

Valóságos nyilatkozatháború alakult ki a sajtóban a keszthelyi Georgikonnak a Pannon Egyetemtől való elcsatolásáról. Kész Zoltán független országgyűlési képviselő levelet…

9 év ago

SAJTÓKÖZLEMÉNY – A Georgikon Kar a Pannon Egyetem része marad

A Pannon Egyetem az általa elhatározott és a fenntartó által jóváhagyott stratégiai célok mentén, a közép- és nyugat-dunántúli régióban minőségi…

9 év ago

PANNON EGYETEM – Sikeresen zárult az állásbörze

Az egyetem aulájában tartották tegnap az idei Pannon Egyetem állásbörzét. Az egész napos rendezvényen a közép-dunántúli régió legjelentősebb vállalatai több…

9 év ago

FELSŐOKTATÁS – Veszprémben fordítanak legtöbbet kutatás-fejlesztésre

Folyik az uniós országok felsőoktatási stratégiai felülvizsgálata. Ennek keretében dr. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért…

9 év ago

DÍJÁTADÓ – Gran Prize a Pannon Egyetem kutatócsoportjának

A Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület által meghirdetett Gran Prize Interdiszciplináris Innovatív-díj pályázat idei nyertese a MTA–PE Transzlációs Glikomika Kutatócsoport. Június…

8 év ago

PANNON EGYETEM – Két pályázatot nyert az intézmény

A Pannon Egyetem két uniós pályázaton összesen 1,6 milliárd forintot nyert. (tovább…)

8 év ago

PANNON EGYETEM – Duális képzés fejlesztése

A Pannon Egyetem az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretén belül Duális és kooperatív felsőoktatási képzések, felsőoktatási szakképzési és szakirányú…

8 év ago

KITÜNTETÉSEK – Sokat tettek Veszprém turizmusáért

Kiemelkedően eredményes szakmai tevékenységük elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevéllel tüntették ki Neubauer Sándornét, a Veszprémi Turisztikai Egyesület elnökét, a Villa Medici…

8 év ago