Augusztus 20-án ingyenesen megnézhetjük a balatoni régió muzeális intézményeinek állandó kiállításait. A kínálat hatalmas, így érdemes előre megtervezni, hová is…
Veszprém önkormányzata a város valamennyi polgárát tisztelettel meghívja és várja a Szent István Napi ünnepi programokra! (tovább…)
– Atombomba, katasztrófa, a város romokban, minden pusztul – sorolta indulatosan Némedi Lajos alpolgármester, hogy szerinte milyen módon kelt cirkuszt…
Harmincöt egyéni csúcs született a dr. Papp Pál-Csermák József kalapácsvető emlékversenyen, amelyen eltiltása után visszatért a 2012-es londoni olimpia bajnoka,…
A demencia előrehaladott stádiumaiban az emlékezeti folyamatok egyre változóbb képet mutatnak. A memória kapacitása hetek, napok, sőt órák leforgása alatt…
Dorothea Benton Frank Első feleségek klubja című regénye azt a kérdést boncolgatja, meddig tűr egy feleség, hol a kiszolgáltatottsága határa,…
Már csak a költségek ötöde hiányzik ahhoz, hogy a SzeretFilm Stúdió be tudja fejezni közösségi finanszírozásból készülő játékfilmjét, a Bódi…
Te mire költenéd, ha lenne 65 milliárd forintod? Kormányunk úgy látta jónak, hogy a pénz állami propagandára fordítva hasznosul legjobban.…
Alig telik el nap anélkül, hogy a közösségi portál különböző felületein vagy épp a Veszprém Kukac oldalán ne tenné szóvá…
Elfogyott az időnk! címmel tartott sajtótájékoztatót Veszprémben a Kossuth utcán Katanics Sándor és Gerstmár Ferenc önkormányzati képviselő, valamint Benczik Gabriella…
Tartalmas nyári időszak után máris gőzerővel készül az új feladatokra a Veszprémi Petőfi Színház. Szeptember 21-én láthatja a közönség az…
Néhány nappal ezelőtt részletesen beszámoltunk itt a Veszprém Kukacon a Petőfi Színház évadnyitó üléséről. Nagy tervek, sugárzó optimizmus, színes fotón…
A köznevelési törvény módosítása ellen tüntettek a Parlament előtt diákok, szülők és pedagógusok augusztus utolsó napján. A tüntetés szervezői szeptember…
A Fidesz szótárában az önkormányzatiság a totális centralizációt és a hűbéri rendszert jelenti. Az októberi választáson arról dönthetnek a veszprémiek,…
Augusztus 27-én írtuk meg, hogy a veszprémi önkormányzat által alapított közlekedési cég, a V-Busz működésével kapcsolatban sok olvasónk panaszkodik portálunknál…