Izgalmas cím kapcsolja össze ebben az évben a következő településeket: Bakonynána, Balatoncsicsó, Farkasgyepű, Hollád, Somogyszentpál, Vindornyafok. Még másik száztizenhárommal közösen…
Két hasonló érdeklődésű, mégis eltérő irányban fejlődő műgyűjtő, Carl-Jürgen Schroth és Vass László konstruktív találkozásának lehettünk részesei az Európa Kulturális…
– Szeretnénk a kultúra gazdasági erejét, hatását is megmutatni – mondta dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, országgyűlési képviselő az Európa…
Rendhagyó helyszíneken és különleges cirkusz-színházi esttel, közel 1500 nézővel nyitotta meg Európa Kulturális Fővárosának évét a Veszprémi Petőfi Színház. Erről…
Háy János lecsalogatta a talapzatáról a közel két évszázada szoborrá merevedett Petőfi Sándort, és hús-vér embert faragott belőle. Én vagyok…
A világ legjobb dokumentumfilmjeit láthatjuk Veszprémben, a Cinema Cityben január 26. és 29. között. A válogatás a BIDF idei programjából…
A közgyűlés egyik fő témája volt, hogy folytatódnak-e az útfelújítások Veszprémben. Porga Gyula polgármester elmondta, hogy akkora forrás, mint amit…
A Handball Zrt., azaz a Telekom Veszprém kézilabdacsapat tulajdonosa 550 millió forintot kapott a Veszprém-Balaton 2023 Zrt.-től, az Európa Kulturális…
A Holtszezon Nemzetközi Kortárs Irodalmi Fesztivál február 23. és 26. között másodszor várja a közönségét Veszprémben 13 helyszínen, több mint…
Jó volt újra szabadon mozogni a veszprémi várnegyedben. Értjük persze, hogy munkaterület, meg balesetveszély, de a szigorú lezárásokat könnyebben elfogadnák…
Sötét utcák, sötét városrészek miatt panaszkodtak mostanában Veszprém lakói. Többen az EKF nyitóprogramjának „árampocsékolásával” hozták összefüggésbe, hogy a Cholnoky városrészben,…
– Sürgető az út- és járdafelületek javítása, valamint a közvilágítás bővítése a Jutasi úti lakótelep északkeleti részén – mondta sajtótájékoztatóján…
Bodor Ádám és Visky András írókkal is találkozhatunk Veszprémben a Holtszezon VEB23 irodalmi fesztivál keretében február végén, a Fricska Szeparéban.…
Tisztelt dr. Navracsics Miniszter Úr! Ha a kegyetlen sors mégis úgy alakítaná, hogy Önnek is le kell mondania a Pannon…
Hétfőn az utasváró egyik felét lezárják a veszprémi vasútállomáson, a jegypénztáraknál azonban egyelőre zavartalan lesz a forgalom. Ez várhatóan március…