A komédia évada következik a Pannon Várszínházban – jelentette be a mai sajtótájékoztatón Vándorfi László igazgató. A komédia „mögött” azonban…
A kivitelező Vemévszer Kft. értesíti a lakosságot és a működő intézményeket, hogy elindult a várnegyed beruházásának következő üteme, mely a…
Mérd meg a rajzon látható idom szögét! A kisfiú megmérte, és jól mérte. Mégsem kapott rá pontot a dolgozatában, mert…
Egy izgalmas játék, egy jó társaság és néhány pohár ital. Mi kellhet még, hogy jól induljon a hét? A QuizNight…
Ember nincs ebben az országban, akinek nem fordul meg a fejében, hogy Novák Katalin lemondott köztársasági elnök helyére új és…
Nehéz megmondani, melyik az a beszédtéma, ami leginkább foglalkoztatja napjainkban a közvéleményt, de az állatvédelem ügye biztosan ilyen. Veszprém nem…
A Holtszezon Irodalmi Fesztivál programsorozatának keretein belül két fiatal szerző, Purosz Leonidasz és Vincze Bence mesélt arról, milyen dilemmákkal kellett…
Termelői piac? Igen. Kézműves vásár? Az is. Társasági esemény? Van benne valami. Nekünk ma sikerült ráérezni kicsit az agórahangulatra az…
A Pannon Várszínház erős morális állásfoglalást tett A lepkegyűjtő színpadra állításával. Mind az emberi kapcsolatok alapjait tekintetbe véve, mind pedig…
Attalai Gábornak, az 1960-as évek elején fellépő magyarországi művésznemzedék egyik legfontosabb alakjának a munkáiból nyílt kiállítás a veszprémi Dubniczay-palotában. Az…
Mint tudjuk, háborús vészhelyzet van. A veszprémi önkormányzat – élve a rendkívüli jogrend adta lehetőségekkel – zavartalanul működik. Porga Gyula…
– Ha csak az ellenzék hozzászólásait hallgatnánk meg, azt hinnénk, hogy egy másik városban vagyunk – mosolygott Porga Gyula polgármester…
Veszprémben egy hölgy képes volt megállítani és elgondolkodtatni rohanó világunkban sok-sok polgártársunkat. Megkérdezte embertársait, számukra mi az öröm. A papírlapokra…
A hűvös, ködszitálós időjárás ellenére sokan voltak ma kíváncsiak a Benedek-hegy gyomrában egy napra megnyílt bunkermúzeum látnivalóira. A polgári védelem…
Lehet őt kedvelni vagy sem, független civilnek vagy a Fidesz beépített bomlasztójának nevezni, egy dolog biztos: Adamecz Zoltán egész máshogyan…