Mosolya, beszédmodora, őszintesége megkapó, versei, prózái felkavaróak. Még órákig szívesen hallgattuk volna tegnap este az Olvasólámpa vendégét, Szabó T. Annát…
Portálunk Napimorgó rovatában, 2018. január 12-én megjelent írásunkkal kapcsolatosan a VKSZ (Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt.) és a VHK (Veszprémi Hulladékgazdálkodási…
„Azzal, hogy otthon maradok, még nem oldódik meg semmi, de azzal, hogy ott vagyok, csak erősítem a tömeget, kiállok azért,…
Tegnap délutánig 15 Balaton-parti településről 16 étterem jelezte, hogy részt vesz a február 15-ei torkos csütörtökön, több azt is, hogy…
A vendégek című, feliratos, angol fekete komédiát láthatják a nézők az Agóra filmklubjában január 29-én, hétfőn 18 órától. (tovább…)
Hétfőtől, január 22-étől újra a régi helyen, a Brusznyai Árpád utca 1. alatt fogadja ügyfeleit az OTP. (tovább…)
A múlt héten interjút készítettünk az LMP – akkor még – veszprémi országgyűlési képviselőjelöltjével. Gerstmár Ferenc ma reggel közleményt juttatott…
Az algoritmusok korszaka köszönt ránk, szögezi le Yuval Noah Harari sztártörténész Homo Deus könyvében, ami feltételezhetően sok karácsonyfa alatt landolt.…
Dr. Nyitrai Tamás nyelvész A hetedik – Hamvas Béla és József Attila találkozása címmel tart előadást január 26-án, pénteken 16…
Arany Zsuzsanna Kosztolányi-monográfiájáról beszélget a szerzővel Brassai Zoltán irodalmár az Utas és Holdvilág antikváriumban január 24-én, szerdán 18 órától. (tovább…)
Szereti a kihívásokat Szelle Dávid, a Pannon Várszínház színésze, és rendre meg is kapja őket: ezúttal például Raszkolnyikov szerepét a…
A századik Állatok farsangja előadást a Kabóca Bábszínházban láthatják a picik január 28-án, vasárnap 10 órakor. (tovább…)
A szülők 83 százaléka szerint a gyermekek túlterheltsége olyan nagy mértékű, hogy a gyermekeknek nem jut kellő idejük az életkoruknak…
Gyászfeldolgozó csoport indul Veszprémben képzett tanácsadó vezetésével. A díjmentes program első találkozója január 30-án, kedden lesz a megyei könyvtárban. (tovább…)