Közélet

TANÉVNYITÓ KONFERENCIA – A sajtó kizárva

FRISSÍTVE! A városháza heti sajtóprogramjában olvastuk, hogy ma délelőtt tanévnyitó konferencia lesz a zeneiskola nagytermében. Természetesen elmentünk az eseményre, hisz az oktatás ügye rengeteg szülőt és diákot érint a megyénkben is.

A konferencián Hegedűs Barbara, a város egyik aplolgármestere üdvözölte a megjelenteket, majd a zeneiskola két növendéke játszott négykezest zongorán. Ezt követően a szervezők egyike, egy hölgy megkérte a sajtó képviselőit, hogy hagyják el a zeneiskola nagytermét, mert az esemény további része nem sajtónyilvános.

A Veszprém megyei szakmai tanévnyitó konferencia szervezője a Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ volt. A meghívottak listáján szerepelt a Belügyminisztérium Köznevelésért Felelős Államtitkárságának, az Oktatási Hivatalnak és a Klebelsberg Központnak a képviselője is. Kíváncsiak lettünk volna arra, hogy mi a véleményük az oktatás helyzetéről most, amikor tanárok százai (ezrei?) hagyják el a pályát, a GDP egyre kisebb része jut a közoktatásra, a diákok egyentankönyvekből kénytelenek tanulni, szóval ezer sebből vérzik a terület. Ezért kérdést intéztünk Hegedűs Barbarához és a szervező fehérvári oktatási központ munkatársához, Szabó Alidához. Azért hozzá, mert a Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ 2019 óta nem frissülő honlapján csak az ő elérhetőségét találtuk meg. Kérdésünk mindkettejükhöz a következő: Ma 10 órára tanévnyitó konferenciát hirdettek meg a veszprémi zeneiskolába, amelyen én is megjelentem. Erről a sajtó értesítést kapott a városháza heti sajtóprogramjában. A megnyitó és a zeneiskola növendékeinek fellépése után azonban a konferencia vezetője, egy hölgy megkérte a sajtó képviselőit, hogy hagyják el a termet, mert a tanévnyitó konferencia további része nem sajtónyilvános. Az a kérdésem, hogy miért nem sajtónyilvános egy olyan esemény, amelynek az ország legégetőbb kérdéseinek egyike, az oktatás a témája? Ez nem csak a sajtót érdekli, hanem a megyében sok ezer szülőt és diákot. Várom a mielőbbi válaszukat!

Hegedűs Barbara már másnap reagált a megkeresésünkre. Az alábbi levelet kaptuk tőle:

Kedves Erika!

Az eseményen mint meghívott vendég vettem részt, amelyen köszöntöttem a résztvevőket a városvezetés képviseletében – a program ezen része nyilvános volt. A rendezvény szervezői az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központja, valamint a Belügyminisztérium Köznevelésért Felelős Államtitkársága és a Klebelsberg Központ. A szervezéssel és lebonyolítással kapcsolatban a felsorolt hivatalok az illetékesek, információval ők tudnak szolgálni a kérdését illetően.

Üdvözlettel,

Hegedűs Barbara

alpolgármester

A vezető képen a konferencia résztvevői. Fotó: a szerző

related

Révész Erika

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago