Categories: KözéletEgyéb

TÁRSAINK – Nekünk csak egy százalék, nekik az élet!

Végre megvalósulni látszik az az ötven férőhelyesre tervezett állatotthon, amelynek az építését 1993-ban határozta el az Állatvédő Egyesület Veszprém. Céljuk elérésére hozták létre Otthont az Állatoknak Alapítványt. Az otthon építése hamarosan megkezdődhet az alapítvány számlaszámán összegyűlt adományokból.

Társaink, a kisállatok élete gyakran vesz szomorú fordulatot. A felelős állattartás ma még sokakra nem jellemző, naponta százával kerülnek kutyák és cicák utcára, gyepmesteri telepre, állatmenhelyek gondozásába. Mások felelőtlenségének minden terhét olyan elkötelezett emberek viselik, akiknek szívügyük, hogy ezekről az ártatlan, kiszolgáltatott jószágokról gondoskodjanak. A probléma súlyát átérezve adónk egy százalékának felajánlásával most életeket menthetünk.

Aki az Állatvédő Egyesület Veszprém és az Otthont az Állatoknak Alapítvány leendő állatotthonának építési programját szeretné támogatni adója egy százalékával, adóbevallásában az Alapítvány adószámát: 18913316 – 1 – 19 jelölje meg.

Ha pedig a jelenleg is nagy számú gondozottjaik mindennapi ellátását, gyógykezelését segítenék, azt az Egyesület adószámának megjelölésével tehetik: 19264952 – 1 – 19

Az egyesület több mint huszonöt éve tevékenykedik Veszprémben, munkájukról bővebben a honlapjukon tájékozódhatnak.

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago