TELEKOM VESZPRÉM – Új remények, régi vágyak

Az istenadta nép véleménye eltérő abban a kérdésben, hogy mikor került homokszem a Telekom Veszprém férfi-kézilabdacsapatának sokáig olajozottan működő gépezetébe.

Többen Carlos Ortega ízléstelen elküldését említik. Mások arra esküsznek, hogy a Bajnokok Ligája döntőjét kilenc gólról elveszítve került a csapat hullámvölgybe, ami szinte mindenkinek beégett a retinájába és a lelkébe, aki szereti a csapatot.

Jómagam csak Ljubomir Vranjesig lépnék vissza, aki óriási taktikai hibát vétett azzal, hogy az első évét nem játszotta végig azzal a szuper csapattal, amit örökölt. Sőt még  a fénykorát élő Aron Pálmarssonnal is összeakasztotta a gereblyét, pedig még le sem esett a labda.

Ráadásul annak az időszaknak voltak hozzá nem értő, felesleges igazolásai, aminek jövőre lesz a majdnem teljes kifutása. És persze a David Davis-korszaknak is voltak nagyon rossz húzásai, amit az is alátámaszt, hogy akiket akkor hoztak, azok közül azonnal többen távoztak is.

Így jutottunk el odáig, hogy az a Pick Szeged, amelyik csak tízévenként tudott győzni a Veszprém ellen, öt éven belül elvitt három bajnoki címet és egy Magyar Kupát. És ez azért nehezen feldolgozható lelki teher azoknak, akik az elmúlt tíz évben nem ehhez szoktak. Ezért felmerül a kérdés, hogy valóban ekkorát erősödött a Pick Szeged – a volt veszprémi játékosokkal együtt –, vagy a Telekom Veszprém keretalakítása volt meggondolatlan az utóbbi időszakban.

Vegyünk csak egy példát, hogy jelenleg hat(!) irányító játékosa (Nenadić, Lauge, Lékai, Mahé, Lukács, Fazekas Gergő) van a klubnak. És persze lehet csűrni-csavarni, hogy közülük lövőként is használhatók páran, de azt is csak „féloldalasan”. És nem ez a megoldás a lövőposztokra. Láthattuk az F4-en.  Ez az év is egyértelműen megmutatta, hogy a távoli zónából nagyon lyukas a csapat.

A tegnapi évzárón  a megszokottnál jóval kevesebb szurkoló volt ott az Aréna előtti téren elköszönni a csapattól, mert sokan nehezen tudják eldönteni, hogy ez most akkor egy sikeres év volt, vagy kevésbé az. 

Számos, csapattal kapcsolatos népünnepélyen, évzárón voltam már. Elég, ha csak a KEK-győzelem vagy a 2002-es magdeburgi BEK-döntő utáni fiesztára gondolok, ami alapján elkészültek az Aranykezűek és az Ünnep című filmek, és ahol felhőtlen volt a boldogság az Óváros téren.

De jártam olyan városházi csapatfogadáson is 1993-ban, ahol a kezdés előtt húsz perccel a polgármester tervezett dicsérő beszédét „átfogalmazták” kissé ünneprontóra, mert az előző évi három győzelem után  (ezt nevezzük azóta is hármasugrásnak) „csak” a bajnoki címet nyerte meg a csapat Joósz Attilával. A Magyar Kupában és a KEK-ben is „csak” ezüstérmet hozott a csapat.

Zúgolódtak is sokan az aulában pezsgőspohárral a kezükben. A mellettem álló válogatott kapus, Perger Zsolt meg is jegyezte, ünnepelni jöttem, nem a leszúrását hallgatni. Mindjárt hazamegyek.

Teljesen más az értékítélete a csapatnak, a szakmai stábnak, a klubnak, mint a szurkolóknak. Meggyőződésem, ha a bajnoki arany nyakba került volna most, akkor teljes lenne az összhang és a boldogság.

Azért az évzárón volt egy nagyon kedves pillanat, ahol egymásra hangolódtak a felek. Kantin Mahé (képünkön)  magyarul megénekeltette a csapattársait. Rasmus Laugét köszöntötték a Boldog születésnapot című dallal, amit a szurkolók is együtt daloltak velük.

Csütörtökön máris új fejezet kezdődik a Telekom Veszprém életében. Sajtótájékoztatón bemutatják az új játékosokat. A mostani gárdát nyugodtan nevezhetjük egy még kiváló, de sajnos kifutó modellnek, hiszen 2023 nyarától még jobban átalakul a keret. Az új remények, régi vágyak éve következik. Megint…

Donát Tamás

Fotó: Baumann Béla