A gipszkarton egy rendkívül sokoldalúan és nem utolsósorban könnyedén felhasználható alapanyag, éppen ezért nagy népszerűségnek örvend a használata a lakások felújítása, átalakítása során.
Sok minden készülhet gipszkartonból, többek között például válaszfal és álmennyezet. Bármit is építünk belőle, a munkafolyamatnak része a festés, hiszen ezáltal tudjuk elérni azt, hogy esztétikailag megfelelő legyen a kinézete.
A munkához természetesen kiváló minőségű festéket kell használni, ezzel kapcsolatban semmiképp se adjunk lejjebb az igényeinkből! Ha még nem találtuk meg a tökéletes terméket, akkor érdemes feltérképezni a MesterekFutára beltéri festék kínálatát.
Festés előtt glettelni kell a gipszkartont
Ha készen vagyunk a gipszkartonszereléssel, akkor még nem a festés következik, előtte ugyanis van egy fontos feladat, amit el kell végeznünk. Ez pedig nem más, mint a glettelés, melynek célja, hogy minden kisebb-nagyobb hibát és egyenetlenséget eltüntessünk a gipszkarton felületéről.
A glettelés során különösen nagy tekintettel kell lenni azokra a részekre, ahol a lapokat összeillesztettük, közöttük ugyanis alaposan ki kell töltenünk a réseket. Ezáltal fogjuk tudni elérni azt a hatást, mintha az álmennyezet tulajdonképpen a mennyezet, illetve az oldalsó falfelület folytatása lenne.
A glettelés utolsó fázisa a csiszolás, melyet követően alaposan le kell portalanítanunk a felületet. Ezen a lépésen semmiképp sem szabad spórolni, ha ugyanis nem végezzük el, akkor az utána felvitt anyagok nem fognak kellőképpen megtapadni.
Jöhet az alapozás, majd a festés!
A glettelést követően még mindig ne a festékhez nyúljunk, ugyanis előbb le kell alapozni a gipszkartont. Erre azért van nagy szükség, mert az alapozó segít kiegyenlíteni a felület nedvszívó képességét. Akkor vagyunk kész vele, ha a pórusok alaposan magukba szívták az anyagot, a gipszkarton felülete pedig teljesen szárazzá vált.
Ezután következhet a festés, amit az anyag alapos felkeverésével kell indítani. A festést először a sarkoknál, illetve a széleknél kezdjük, majd pedig fentről lefelé használjuk a festőhengerünket így szépen eloszlatva a festéket a gipszkartonon. Célszerű olyan hengert használni, aminek kellőképpen hosszú a nyele, hogy kényelmesen elérjük a fal felső részét is.
Milyen festéket használjunk gipszkartonra?
Nagyon fontos, hogyha gipszkartonfalat festünk, akkor a megfelelő terméket használjuk annak érdekében, hogy tökéletes végeredményt érjünk el. Mindenképp a magas minőségű diszperziós festékek közül válasszunk, azok ugyanis nem fognak csalódást okozni számunkra.
Ezek tehát a legfontosabb tudnivalók, amikkel érdemes tisztában lennünk, ha épp gipszkartonfal festését tervezzük. Maga a munkafolyamat nem bonyolult, csak van néhány dolog, amire nagyon oda kell figyelni. Ha kellően körültekintőek vagyunk és minőségi alapanyagokkal dolgozunk, akkor elégedettek leszünk a munkánkkal.