TUDOMÁNY – Kiss László csillagász a végiggondolhatatlanról

„Ha megnézzük az univerzum szerkezetét, láthatjuk, hogy ismeretlen sötét anyag és sötét energia képezi annak 95 százalékát. A maradék 5 százalék a normál anyag, amit látunk. Ha a mindenségnek a 95 százalékáról csak annyit tudunk, hogy van, de nem tudni, hogy micsoda, akkor ismerjük be, az elég komoly probléma.” Kiss László csillagász úgy tud beszélni ésszel fel nem fogható témákról, hogy abból mindenki megért valamit.

Mi van, ha ez a sötét anyag és energia destabilizálódik? Milyen mechanizmusok hajtják a világegyetemet? Hogyan működik az univerzum? Lehet, hogy száguld valami a Föld felé, amiről nem tudunk? Egy kisbolygó például? El lehet-e téríteni ezt a kisbolygót, hogy ne csapódjon be a Földbe? Képes-e erre a mai tudomány? Ez még azt is érdekli, aki csak véletlenül néz fel a csillagos júniusi égre és észleli a fölénk boruló Tejútrendszert vagy augusztusban a hulló csillagok jelenségét.

Ha még netalán sci-fi rajongó is az illető, akkor már be is vonzották Kiss László csillagász médiamegszólalásai, amelyek láthatóan társadalmi kíváncsiságot elégítenek ki azzal, hogy népszerűsíti, elmagyarázza a legújabb tudományos eredményeket, amelyeket lehet, hogy nem sokan értenek, de mindenkit érdekelnek. Hogyne érdekelne bennünket a lakható exobolygók keresése, ami napjaink legfontosabb tudományos küldetéseinek egyike és tíz éven belül lesznek empirikus eredmények is. Vagy a táguló világegyetem, ami a modern csillagászat és fizika megfigyeléseinek egyik legfontosabb problémája.

Már nem sci-fi, valóság

Kiss László csillagász élvezetesen mesélt a munkájáról és önmagáról az MTA VEAB Kulturális Egyesületének nyári előadásán a Tudományról SzabadON című sorozat keretében. Pósfai Mihály akadémikus beszélgetett vele, és közben azon kaptuk magunkat, hogy az 50 évvel ezelőtti sci-fi történetekről már mint tudományos eredményekről hallunk.

A kérdésekre többször is beismerte a fizikus csillagász, „nem tudom, honnan tudjam”. „Tudja a fene” – mondta, ezzel is érzékeltetve, hogy bőven vannak megoldásra váró kérdések. Tényleg, honnan tudná, hogy vannak-e lakható exobolygók? „A fene tudja, mi van ott.”

Szókimondóan, sokszor humorosan, egyszerűen fogalmazott Kiss László akadémikus, Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, kutatóprofesszor, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója. Akiről még egy aszteroidát is elneveztek, amely a Mars és a Jupiter pályája között kering. Megfigyelő csillagásznak tartja magát, elmondása szerint már gyerekkorában lenyűgözte a csillagos égbolt látványa. Eddig bármivel foglalkozott, arra, ha nagyon akarja, ráfogható, hogy a saját szemével is meg tudja nézni, miközben persze elképesztő tudású távcsövek és mérőeszközök segítik a munkáját.

A hallgatóság derültségére csillagászhoz méltóan vázolta az életét. Most 50,78 éves. Ebből 19 évet töltött Ex-Jugoszláviában, ahol született és felnevelkedett, 11 évet Szegeden, ahol egyetemi tanulmányait folytatta és tudományos pályáját elkezdte. Ezután 7 évig folytatta posztdoktori állásban Ausztráliában, Sydney-ben a vörös óriáscsillagok kutatását. A Lendület-program keretében tért vissza Budapestre, ahol 14 éve él. Ausztráliában teljes kutatói szabadságot élvezett, tetszett neki a kulturális gazdagság is, ami az olvasztótégelyszerű nagyvárost, Sydney-t jellemezte ott a világ végén. De beleunt, hogy bárhol van, 30 órát kell repülni, hogy elérjen valahová.

– Először még vicces, hogy elindulsz szombat este és megérkezel szombat reggel, de ötödszörre már nem az – magyarázta.

Hangsúlyozta, vissza akart térni Magyarországra, mert határon túliként fontosnak tartja, hogy a gyerekei magyarként nőjenek fel. Hozzáfűzte, mindenfajta nacionalizmust elutasít. Szoros kapcsolatban dolgozik a világ tudósaival, és három állampolgársága van: szerb, magyar és ausztrál.

Kiss László veszprémi kapcsolódásai

Veszprémhez, az MTA VEAB épületéhez kellemes emlékek fűzik. Volt olyan időszak, amikor hétvégente itt dolgozott projekteken, „high profilú cikkeken” szombathelyi, csopaki, budapesti csillagászok társaságában.

– A magányos tudósok kora lejárt – fogalmazott –, csapatban lehet elérni eredményeket.

Emlegette még a megyénkbeli Rák tanyát, a csillagászok Mekkáját Herend fölött. Domján Gábor költő kérdésére megerősítette: a Horváth Ferenc amatőr csillagász vezette nyári táborok nagyon fontosak voltak a csillagászat iránt érdeklődő gyerekek számára. A kilencvenes években olyan generáció nőtt itt fel, amelynek a tagjai közül többen is nemzetközi karriert futottak be.

Lakhatók-e az exobolygók?

– Mi a véleménye a csillagásznak az exobolygókról. Elképzelhető-e vagy elképzelhetetlen, hogy létezik a Földhöz hasonló bolygó? – tette fel a kérdést a hallgatóság körében ülő Mészáros Ernő akadémikus, Széchenyi-díjas magyar meteorológus, a légkörfizika és a levegőkémia neves kutatója.

– A csillagászat az elmúlt 28 évben eljutott odáig, hogy Föld méretű kőzetbolygók létezését nagy számban kimutatta – válaszolta a tudós. – Abból kiindulva, hogy a fizika és a kémia törvényei mindenütt ugyanolyanok, Didier Queloz az exobolygó felfedezéséért Nobel-díjban részesült. A svájci csillagász szerint élet mindenütt van, ahol a feltételek adottak ehhez. Tehát nincs kizárva, hogy az exobolygók légkörének vizsgálatával a nem túl távoli jövőben felfedezhetünk egy életet hordozó bolygót. Azért van egy nagy kérdőjel ebben az egészben, jelesül az élet kialakulási valószínűsége. Én személy szerint arrogáns gondolatnak tartom, hogy csak nálunk alakult volna ki élet. Persze az sem biztos, hogy zsizseg az univerzum az élettől.

Táguló univerzum

A beszélgetés végén a csillagász Pósfai Mihálynak a jövőt illető kérdésére válaszolt:

– Legelőször is azt szeretném, ha a Földünket meg tudnánk őrizni lakható bolygónak. Például tudjuk azt, hogy van gravitációs hatás, de nem látszik. Azért anyag, mert normálisan gravitál, mint bármely anyag, és azért sötét, mert nem látjuk, de a hatását látjuk. A forgó galaxisok nélküle szétesnének, a gravitációs lencsék nem úgy fókuszálnának ahogy, ha nem lenne a galaxisokban sötét anyag. Ott van, ebben senki nem kételkedik. De hogy mi, azt nem tudjuk.

És akkor ott van a legnagyobb rejtély, aminek a létezéséről is csak 25 éve tudunk: a sötét energia, amiről megint csak nem tudjuk, hogy mi lehet. A hatását ismerjük: a táguló univerzumban a tágulás folyamatát gyorsítja, ami teljesen szembe megy minden fizikus intuíciójával. 1997-1998-ig a legtöbb fizikus-kozmológus abban gondolkodott, hogy az univerzum tágulása vagy a végtelenségig tart és lassul, a nullához közelít, vagy esetleg elég anyag van ahhoz, hogy a gravitáció visszafordítsa a tágulást és egy nagy bummot egy nagy reccs kövessen, amikor összeesik az egész.

És akkor jött egy háromtagú csillagász csoport, amelyik fölfedezte, hogy bizonyos robbanó csillagok, szupernóvák a számítások szerinti távolságnál messzebb jutottak. Ez csak azzal magyarázható, hogy az elmúlt négymilliárd évben az univerzum tágulása elkezdett gyorsulni. Ezt nagyon sokáig senki nem akarta elhinni, amíg 2011-ben az említettek nem kaptak ezért Nobel-díjat. Áprilisban a három csillagász közül egy, Adam Riess Budapesten járt , és az Akadémián egy nagyon jó előadást tartott, ami fent van magyar felirattal az MTA YouTube csatornáján. Most tárgyalunk a fizikus trió egy másik tagjával, Brian Schmidttel, aki nem zárta ki, hogy a novemberi Magyar Tudomány Ünnepén Budapestre látogasson. Ennek a sötét energiának és anyagnak a megismerésére a következő tíz évben nagyon nagy erőfeszítéseket fognak tenni a csillagászok és a részecskefizikusok. Ezek ma a csillagászat és a fizika legnagyobb kérdései.

Olyan érdekfeszítő volt a beszélgetés az űrcsillagásszal, hogy két ember még kint a vársziklán is végighallgatta! A kérdésre, hogy jól hallják-e, integetéssel válaszoltak. Kell ennél nagyobb siker?

A vezető képen: Pósfai Mihály és Kiss László akadémikusok érdekfeszítő beszélgetésével folytatódott a Tudományról szabadon sorozat. Fotók: a szerző