Közélet

VAGYONVISSZASZERZÉS – Szuperhatalom lesz az új hivatal

Tisztítótűz műveletnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök azt a 47 törvényt érintő jogszabály-módosítást, amellyel létrehoznák a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatalt. A Hivatal egyetlen feladata lesz: feltárni, hogy hová tűnt a magyarok vagyona, és visszaszerezni azt.

A NVVH létrehozását azzal indokolják, hogy „a demokratikus újjáépítés során szükséges feltárni a korábbi vagyonvesztések és közvagyont érintő visszaélések teljes rendszerét. Az új intézmény legfőbb céljai a közvagyonnal való törvényes, átlátható és felelős gazdálkodás védelme, a közpénzügyi korrupció, a közvagyon-vesztés, a vagyonmentés és a jogellenes vagyongyarapodás feltárása, valamint a szükséges eljárási intézkedések biztosítása.

Magyar Péter kormányfő szerint a legjobb szakembereknek kell megküzdeniük a „maffia tagjaival”, „a magyar Cosa Nostrával”, utóbbiak között vannak ügyvédek, könyvelők, pénzügyi szakemberek, strómanok és politikai végrehajtók is.

A miniszterelnök szerint az az elvárás a Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatal embereivel szemben, hogy szabadon dolgozzanak, és az eddigieknél precízebben, gyorsabban, valamint – ha lehet – szigorúbban végezzék a munkájukat. A tervek szerint az elnök és az elnökhelyettesek kivételével az NVVH teljes személyi állománya nemzetbiztonsági átvilágítás alá esik.

Ha valóban maffiaszerűen működött az orbáni állam, a bűnszervezeti minősítés is megállhat – szuperhatalmat kap a vagyonvisszaszerzési hivatal” – emelte ki HVG-nek adott interjúban Gerő Tamás ügyvéd.

A vagyonvisszaszerzési hivatal pontos tájékoztatást fog kapni a NAV-tól minden adóévben azokról a cégekről, amelyeknek a teljes éves bevételük 75 százaléka közbeszerzésekből származik. Azt is hozzátette, ha a NAV annak a veszélyét látja, hogy ezek az összegek vagy egy részük „eltűnhet”, akkor állami felügyelet alá vonhatja ezeket a cégeket az NVVH. Öt évre visszamenőleg tud az adóhatóság erről információkat adni. Akár 5 milliárd forintos bírságot kiszabhatnak a titkolózókra.

Illusztráció: Marabu/hvg.hu

related

Gombás Gabriella

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

10 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

10 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago