Categories: Közélet

VAKCINAKURZUS – Pfizer, Szputnyik, Szijjártó

Az Európai Unió hat céggel kötött szerződést egymilliárd darabnál nagyobb mennyiségű covid-ellenes vakcinára, de készen már háromféle orosz is, mi több, utóbbiak egyikéből hatezer már magyar földre is érkezett.

Hol máshol, ha nem a közösségi oldalán számolt volna be a magyar külügyminiszer a nagyszerűnek minősített eseményről, miszerint Tornyosnémetinél átlépte a szlovákmagyar határt a több ezer darab oltóanyag. Onnan rendőri kísérettel a Nemzeti Népegészségügyi Központba vitték a szállítmányt, ahol „a magyar szakembereknek újabb lehetősége nyílik arra, hogy döntést hozzanak az oltóanyag felhasználásának módjáról”. A miniszter nem nevezte meg a vakcinát, de feltehetően a Szputnyik névre kereszteltről lehet szó. Mint ahogyan arról sem szólt, hogy mi lesz a hatezer oltóanyag sorsa, kik kapják és mikor.

Azt viszont tudjuk, hogy az első Pfizer-BioNTecH szállítmány 9750 adag oltóanyagot tartalmazott, és 4875 egészségügyi dolgozó oltását teszi lehetővé. Szijjártó Péter leszögezte: Magyarország a világ összes, sikerrel kecsegtető vakcinafejlesztését számon tartja, és mindent megtesz, hogy „akár Nyugaton, akár Keleten” állítanak össze hatékony oltóanyagot, azt a magyar szakemberek döntése alapján a leggyorsabban Magyarországra hozzák.

Feltehetően az óvatos hozzászólások következtében másnap megnyugtatta – „természetesen” ismét a közösségi oldalán – honfitársait, hogy nem érdemes leszólni az orosz oltóanyagot, és érthetetlen a tiltakozás, hiszen a magyar emberek nagy részét gyerekkoruk óta orosz vakcinákkal oltották, vagyis „minden oltóanyagunk onnan származott”.

A miniszter rendkívül felelőtlen dolognak nevezte, hogy „baloldali politikusok kétségbe vonják a magyar orvosok és járványügyi szakemberek szakmai álláspontját, politikai kérdést akarnak csinálni az Oroszországban gyártott oltóanyagok ügyéből”, amely szerinte semmiben nem marad el a nyugati változatoktól.

Mindeközben az Európai Unió vezetői megállapodtak az egységes beszerzésben. Az EU 1385 millió darab vakcinára kötött szerződést a gyártókkal (AstraZeneca, Sanofi-GSK, Johnson & Johnson, Pfizer-BioNTech, CureVac, Moderna). Az oltásokat Európa-szerte szimbolikusan egyszerre kezdték, elsőként a Pfizer-BioNTech vakcinával, felmutatva ezzel is a szövetség erejét.

Az EMMI tájékoztatása szerint a beérkezett hatezer orosz vakcina felét önkénteseken tesztelik majd, akiket a szakemberek megfigyelnek – a Pfizer-BioNTech vakcinák esetében nem látták szükségesnek magyar önkéntesek tesztelését. Ezekből ma újabb 70 ezer érkezett a Liszt Ferenc repülőtérre.

Ebben és ebben az összeállításban a hatóanyagokról, a védőoltások hatásairól és áráról olvashatnak.

related

Dallos Zsuzsa

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago