EKF

Várfelújítás – Ennyit a párbeszédről

A hiányos információk miatt felmerülő aggodalmak eloszlatására szakértőket hívott össze a várfelújítás beruházója. A szakértők mindent rendben találtak.

Az aggódókat sajnálatos módon nem hívták meg a tanácskozásra, a kérdéseikre így válaszokat se kaphattak. Információk hiányában tovább fognak aggódni, mert az alábbi sajtóközlemény aligha nyugtatja meg őket:

Szakmai szervezetek: biztosított a veszprémi várnegyed rekonstrukciója során az értékmegőrzés és az értékteremtés.

Nemrégiben építészeti és műemlékvédelmi szakmai szervezetek tagjaival egyeztetett a veszprémi várnegyed megújulásáért felelős beruházó cég.

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának és a Magyar Építész Kamara Műemlékvédelmi Tagozatának képviselője, valamint a Miniszterelnökség Építészeti, Építésügyi és Örökségvédelmi Helyettes Államtitkárságának képviselői is részt vettek a beruházó cég által kezdeményezett szakmai találkozón, amelyen bemutatásra került a veszprémi várnegyed fejlesztési terve.

Az egyeztetésen elhangzott, hogy korábban az érintett szervezetekhez érkeztek felvetések, amelyek – a beruházással kapcsolatos hiányos információk miatt – aggodalmat fogalmaztak meg a lehetséges tervek kapcsán.

A veszprémi találkozón megismert adatok és információk alapján azonban a szakmai szereplők összességében elismerték az alapos előkészítő munkát. A fejlesztési koncepciót értékalapúnak, átfogónak és szakmailag megfelelőnek értékelték, így álláspontjuk szerint az a várnegyed épületegyütteseinek méltó megújítását szolgálhatja.

Értékként emelték ki, hogy a beruházó cég döntéshozatali folyamataiban fontos szerepet kaptak a fejlesztést megelőző és az azzal párhuzamosan folyó régészeti, restaurátori és művészettörténeti kutatások eredményei, javaslatai és támogatják ennek folytatását.

Rács védi a székesegyház lezárt kapuját (Fotó: Facebook/Szijártó László)

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago