Categories: Közélet

VÁRKERT-ÜGY – Nem tartozik ránk. Világos?

Öt esztendeig tartó jogi procedúra után egyezséggel zárult a Várkert néven ismert veszprémi szórakozóhely bérbeadása körüli bonyodalmat követő polgári peres eljárás. Annak idején számos kirívóan provokatív feltételezés színesítette a városi történetet arról, hogy az önkormányzaton kívül ki és miként keveredett az ügybe, milyen tulajdonosi struktúra lapult a pályázat nélkül szerződött bérlő Seychelle-szigeteken bejegyzett offshore cége mögött, miközben a helyi maffia is kivette részét az ügy „rendezéséből”.

Nos, vége a hercehurcának, el lehet kezdeni a romok eltakarítását. Megpróbáltam utánajárni, milyen tervei vannak a Művészetek Házának a működtetésében levő Vár utcai ingatlannal. Kérdésünkre Hegyeshalmi László, az intézmény igazgatója válaszolt.

– Az ingatlan a város a tulajdonában van, karbantartási feladatokat a Művészetek Háza az utóbbi időszakban nem végzett, mert a per miatt nem volt birtokban. A Művészetek Háza a közösségi hasznosítást preferálja – írta levelében az igazgató. – A jövőbeni hasznosításról a város önkormányzata hivatott rendelkezni, értelemszerűen a szükséges felújítás/átalakítás, esetleges átépítés mértékét is a jövőbeni hasznosítási irány fogja meghatározni.

A Várkert belső alapterülete 400 négyzetméter (földszinti rész 300, a pincegaléria alapterülete 100 négyzetméter), a terasz 400, az udvar 35 négyzetméter. Archív fotók

Hogy akkor mi lesz a sorsa a város frekventált helyén fél évtizede romokban álló ingatlannak? Fogalmunk sincs. December 12-én elektronikus levélben az alábbi kérdésekkel fordultam Porga Gyula polgármesterhez, illetve Hajas Bálint sajtószóvivőhöz:

„Információim szerint lezárult a polgári peres eljárás a Várkert ügyében. Tekintettel arra, hogy öt évvel ezelőtt foglalkoztam a történtekkel, a létesítmény jövőjével kapcsolatosan néhány kérdést fogalmaztam meg:

Milyen egyezséggel zárult a per?

Karbantartotta-e bárki az elmúlt öt esztendőben üresen álló ingatlant?

Felmérték-e az időközben keletkezett károkat?

Szükséges-e a felújítás, ha igen, milyen mértékben?

Kinek a feladata az ingatlan felújítása? 

A városnak milyen elképzelései vannak a Várkert jövőbeni funkcióiról?

– Tervezik-e a bérbeadást/értékesítést vagy más megoldásban gondolkodnak?”

Amennyit én tudok most erről a témáról, annyit fog tudni az olvasó is, mert választ nem kaptunk. Amennyiben nem mondom el a folyosói pletykákat. Mert – akár válaszol az illetékes, akár nem – errefelé minden információ száz résen csorog ki. Arról ne legyenek kétségei a „nagy titkok” tudóinak, hogy amit a saját berkeikben négyszemközt vagy négy fal között konspirálnak, az ott is marad. Minden folyosó és minden előszoba zsong, mint a méhkas.

Ennyit a közügyeinkről, a közvagyonról, a közpénzeinkről. És nem utolsósorban a köz szolgáinak a nyilvánosság iránti felelősségéről.

related

Gombás Gabriella

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago