Categories: Sport

VEDAC – Közel félezren sportoltak

Futó-, ugró- és dobószámokban mérhették össze tudásukat a gyerekek a huszonnegyedik alkalommal megrendezett Köztársaság Kupán, amelyet a Báthory iskola és a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club közösen rendezett meg.

Az egyetemi stadionban szeptember 27-én közel félezren gyűltek össze, harmincnégy megyei iskolából. A megye legnagyobb létszámú atlétikai viadalán futó-, ugró- és dobószámokban hirdettek versenyt. Az eredményeket nemcsak egyéniben és csapatban, hanem iskolák szerint is számítják.

A rendezvényt nyitotta meg az eseményt.

Intézményünk négy éve rendezi a Köztársaság Kupát, és mindig izgalmas, színvonalas versenyeket látunk. Remélem, ez most is így lesz – mondta megnyitó beszédében Barták Péterné, a Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola igazgatója.

A megnyitón Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke is köszöntötte az egybegyűlteket:

Balesetmentes, sportszerű küzdelmet kívánok mindenkinek! Nagy köszönet azoknak, akik részt vettek a szervezésben, emellett kiemelném a résztvevő intézmények, edzők és testnevelők munkáját is.

Ilyen sok tehetséges gyerek ritkán fordul meg egyszerre a stadionban, ezért mindig különleges számunkra a Köztársaság Kupa – hangsúlyozta Németh Attila, a társrendező VEDAC ügyvezető igazgatója. – Köszönjük az iskoláknak, illetve a tanároknak a sikeres mozgósítást!

Huszonnégy évvel ezelőtt az eseményt Kungl József álmodta meg. A remek edző, testnevelő idén ünnepelte 70. születésnapját, ezért a VEDAC egy meglepetéssel is készült, a Köztársaság Kupán köszöntötték fel a szakembert.

Kungl József

Különdíjat kapott a viadalra legtöbb diákot mozgósító, benevező testnevelő, Máhl Krisztián, a Simonyi iskola tanára.

A nap végén kiderült, hogy az intézmények közötti versenyben a veszprémiek közül a Simonyi végzett az élen, megelőzve a Báthoryt és a Gyulaffy László iskolát. A megyei iskoláknál a Fekete–Vörösmarty (Ajka) nyert, második a zirci Reguly, harmadik az ajkai Szent István Király iskola lett.

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago