László Károly 2013 őszén bekövetkezett halála óta az örökös értékesíteni igyekszik a műtárgyakat külön-külön vagy egyben. Archív fotók
László Károly örököse nem tudott megegyezni a magyar állammal, a képzőművészeti gyűjteményért a hatszorosát kéri annak, mint amennyit a Nemzeti Értéktár ajánlott érte. Ezért hétfőn, április 3-án megkezdi a Dubniczay-palota kiürítését, elviszi az alkotásokat a veszprémi várból.
Szombaton és vasárnap búcsú tárlatvezetést tart a Dubniczay-palotát kezelő Művészetek Háza 11 és 15 óra kezdettel, féláron.
Engem váratlanul ért a hír, hogy elköltözik a gyűjtemény, voltak azonban, akik már régóta tudhatták, hogy valami készülődik, hiszen a probléma nem új keletű. László Károly 2013 őszén bekövetkezett halála óta az örökös értékesíteni igyekszik a műtárgyakat külön-külön vagy egyben. Mint Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, a város nem tehet semmit, hiszen annak idején (11 évvel ezelőtt) olyan megállapodást kötöttek László Károllyal, ami úgynevezett letéti szerződésnek minősül, az pedig jogi nyelven annyit jelent, hogy akkor mondja fel a tulajdonos, amikor akarja, minden indoklás nélkül. Elviekben 2021-ig szólt a szerződés, addig itt kellett volna maradnia a gyűjteménynek, a direkt erre a célra felújított, átalakított barokk palotában, a vár középpontjában, a püspöki palotával szemben.
Kérdésemre Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza – László Károly Gyűjtemény igazgatója telefonon annyit mondott, sajnálja az esetet, 13 év munkája van ebben a történetben, de tiszteletben kell tartani a döntést. A megüresedett térben el tudja képzelni más, igényes, nagy gyűjtemények bemutatását, vagy időszaki kiállításokat, erről még nem döntöttek.
Szóval, ennyi volt, teszem én hozzá. Kicsit több mint egy évtizedig nézegethettük Veszprémben Kassákot, Moholy-Nagyot és a többieket, Scheiber Hugót, Mattis-Teusch Jánost, Kádár Bélát, Aba-Novákot, Picabiát stb. A gyűjtemény az 1910-es, 1920-as évek avantgárd tendenciáira, a két világháború közötti művészeti törekvésekre és az elmúlt ötven évben megjelenő néhány új életpályára fókuszál. Nem volt elég pénz itt tartani.
Lehet, hogy László Károly forog a sírjában? Kívánságára ugyanis Veszprémben temették el 2013 őszén, hogy közel legyen a gyűjteményéhez.
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…